Hirdetés
Hirdetés

Jövőre Mark Knopfler-koncert Budapesten

image.pngSzeptember harmadikán jelenik meg Mark Knopfler új szólólemeze, amivel jövő nyáron világkörüli turnéra indul a zenész, és az állomások között Budapest is szerepel. A Dire Straits volt frontembere június 22-én lép fel a BudapestArénában, ahol többek között az új, Privateering című dupla albumról is játszik majd dalokat. „Ahogy öregszem, egyre többet írok.” – állítja. „Jobban élvezem az egész folyamatot: írni, stúdióban dolgozni, majd turnéra menni és koncerteket adni. Az egészet élvezem. És már most majdnem bokáig járok az újabb dalokban.” A zenész persze arra is kitér korábbi zenekarára is, a Dire Straitsre: „A régi Dire Straits dalok útjelzőként is szolgálnak sok ember életében. Nyilvánvalóan egy kicsit másképp játszom őket most, mint akkor, így marad értelme számomra és így tudnak életben maradni a koncerteken is, hogy ne váljunk egy rossz paródiává. De vannak olyan dolgok, mint például az ujjgyakorlat a Sultans Of Swing végén, amit mindig ugyanúgy kell csinálni, különben az embereknek nem lesz kerek a világ. Szeretem ezeket a régebbi dalokat is játszani, én írtam őket az emberek meg szeretik hallani – ez ennyire egyszerű.”

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló