Hirdetés
Hirdetés

Jövő tavasszal jön az új Rammstein

rammstein.jpg

2019 tavaszára ígéri következő albumát a Rammstein, legalábbis a gitáros Paul Landers egy friss interjúban erről beszélt. Múlt hónapban a zenekar bevette magát egy stúdióba, hogy új dalokon dolgozzanak, aminek már régóta itt az ideje, hiszen a Liebe Ist Für Alle Da megjelenése óta már kilenc év telt el.

Landers így mesélt a zárt ajtók mögött folyó munkáról: 

Jelenleg úgy néz ki, hogy az új lemez jövő tavasszal jelenik meg, és ez idő tájt leginkább együtt demózunk úgy, hogy mindenki ott van a helyiségben. Mindannyian csatlakozunk egy keverőpulthoz, a dobosunk, Cristoph Schneider elektromos dobokon játszik, és ezek alapján dolgozzuk ki az ötleteket. Ez nem olyan, mint a szokványos pre-produkciós munka, hogy mindenki egyedül dolgozik, sokkal inkább közös alkotás. Szeretjük azt, ahogy ez az egész megszólal, és eldöntöttük, hogy ezúttal zenekarként készítünk lemezt ahelyett, hogy egy csapat külön dolgozó srác lennénk. Meglátjuk, hová fut ki az egész, de az alapötlet az, hogy halljuk a zenekart játszani, mondhatni az élő hangzásunk az inspiráció.

Korábban Richard Z. Kruspe, a zenekar másik gitárosa nyilatkozott olyanokat, hogy a következő lehet a Rammstein utolsó albuma, de azóta már arról is beszélt, hogy ezúttal az a cél, hogy szokatlan módszerekkel, új elképzelésekkel készítsenek lemezt, és a friss hírek egybevágnak ezzel. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló