Hirdetés

Jövő héten Mgła-koncert a Dürer Kertben

mgla_1.jpg

A lengyel Mgła pont olyan, mint a neve: kicsit fura, de ha az ember rájön, hogy nem rövidítésről van szó, hanem egyben kell kimondani, akkor kifejezetten jó néha magadban ismételgetni. Ráadásul azt jelenti, hogy köd! A leginkább a korai Burzum továbbgondolásában utazó zenekar elsőre inkább csak érdekesnek tűnik lemezen, aztán ha jókor kapja el a hallgatót, hirtelen rájön, hogy nem véletlenül kellett a szeptember 3-i koncertjüket átpakolni a Dürer nagytermébe: a hangulatnak minden alárendelő, szigorúan zenében és imdizsben is fekete-fehérben utazó méltóságteljes hörgés és csörömpölés megfelelő körítés mellett olyan hatást tud elérni monotóniájával, amire csak a legnagyobbak képesek.

Az állandó világnézeti balhékkal küszködő Mgła harmadik alkalommal játszik Magyarországon, nyáron a Rockmaratonon fesztiválközegben mutatták meg, hogy akár egy júliusi fesztivált is át lehet változtatni valami rideg észak-lengyel gyárteleppé, ha kellő minőségben játsszák le azt a pár hangot, amiből áll egy daluk. 

Ennek megfelelően a fülledt nyár utolsó napjaira is pont tökéletes program lesz a negyedik nagylemezére készülő Mgła fellépése, hiszen most már tényleg minden rideg hangnak örül az ember.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló