Hirdetés
Hirdetés

Jövő májusban ismét Budapesten lép fel a Dead Can Dance

A Dead Can Dance bejelentette, hogy visszatérnek a színpadra “Europa – 2022” névre keresztelt turnéjukon. A turnén Brendan Perry, Lisa Gerrard és a teljes háttérzenekar folytatja telt házas 2019-es koncertsorozatukat, melyet legutóbbi stúdióalbumuk, a Dionysus ihletett.

Hirdetés

A zenekar repertoárján szerepelnek majd több mint három évtizedes pályafutásuk legsikeresebb dalai, beleértve a hőn szeretett klasszikus munkáikat a The Serpent’s Egg, Aion és az Into The Labyrinth című albumokról.

Az Ausztráliából, Melbourne-ből származó Dead Can Dance zenéje nehezen szorítható kategóriák közé. A zenekar két állandó tagja Lisa Gerrard és Brendan Perry, rajtuk kívül pedig több vendégzenész közreműködik mind koncerteken, mind lemezfelvételekkor. Különlegességüket az adja, hogy mediterrán, afrikai, kelta, középkori és reneszánsz hatások egyaránt jelentős súllyal fedezhetőek fel alkotásaikban. Zenéjüket számos filmben használták fel aláfestésnek, ezek közül az egyik legismertebb a Baraka.

A zenekart 1981-ben Brendan Perry alapította Simon Monroe-val és Paul Eriksonnal, majd néhány hónappal később Lisa Gerrard is csatlakozott ütősként és háttérénekesként. Melbourne-ben azonban nem voltak kifejezetten sikeresek, és mert Ausztráliában akkoriban az underground zenei színtér nem volt elég nagy a nagy álmokat dédelgető zenészeknek, Simon Monroe dobos nélkül 1982 tavaszán Londonba költöztek. Az első siker nem sokat váratott magára, Ivo Watts-Russell a 4AD kiadótól felfigyelt a demójukra, és egy egy lemezre szóló szerződést ajánlott nekik.

Az együttműködés aztán később is megmaradt, és az 1998-ig megjelent mind a hét Dead Can Dance sorlemezt a 4AD adta ki. 1989-ben Lisa Gerrard Ausztráliába, Brendan Perry pedig Írországba költözött, ám ez a közös munkát lényegében nem akadályozta. Bár fennállásuk alatt jelentős sikereket értek el, végül zenei nézetkülönbségek miatt 1998-ban feloszlottak.

Először 2005-ben alakultak újra egy világ körüli turné, majd pedig 2011-ben egy új lemez (Anastasis) és egy újabb világ körüli turné erejéig. A zenekar 2016 novemberének elején kiadta „Eleusis” című számát, hogy támogassa a görög város 2021-ben esedékes, „Európa Kulturális Fővárosa” címéért való jelentkezését (amit többedmagával meg is nyert a város). A hangszerelés az Anastasis című lemezük szellemében valósult meg; nem véletlenül választották talán Eleusis-t, zenéjükre eddig is nagy hatással voltak a görög zenei, történelmi és kulturális elemek.

A legújabb, Dionysus címre keresztelt albumukat azok a régi múltra visszatekintő európai tavaszi és őszi fesztiválok ihlették, melyek Dionüszosszal kapcsolatosak. A legutóbbi koncertről itt írtunk!

A koncertre jegyek kaphatók 2021. szeptember 17-től az Eventim.hu oldalon és országszerte a Ticket Express jegyirodákban, valamint a zenekar hivatalos oldalán keresztül. (Fotó: Artlasso)

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók