Hirdetés
Hirdetés

Jonathan Davis szerint a Korn nem metál

jonathan_davis_2.jpg

Úgy látszik, ez a hét már csak ilyen. Tegnapelőtt a Mastodon gitárosának nyilatkozatától volt hangos a net, most meg a Korn frontembere, Jonathan Davis mondott hasonlókat a 95.5 KLOS rádió Full Metal Jackie műsorában, csak ezúttal magukról, pont a Judas Priestet felhozva példaként az igazi metálra. Hát ki tud már ebben a bonyolult világban kiigazodni? Az interjú vonatkozó része, valamint a teljes hanganyag a hajtás után. 

A Korn frontembere nagyjából a következőket nyilatkozta a műsorban a fentebb említett kérdésről: 

„Mindig is problémám volt a metál cimkével, hiszen sosem voltunk azok. Úgy értem, nézzük meg, hogyan indult a Korn: amikor előjöttünk Huntington Beachről, az emberek nem tudták, mit kezdjenek velünk. Az első turnénkat a Biohazarddal meg a House of Painnel csináltuk, a másodikat a Sick Of It Allal, az Orange 9MM-rel. Olyanokkal játszottunk, mint a KMFDM, a No Doubttal, a Cadillac Tramps, vagy a Pennyiwise. Szóval csak mentünk, csináltuk a dolgunkat, és úgy tűnt, a metál közösség fogadott be minket. Olyanok voltunk, mint a fekete bárányok, nem volt igazán helyünk sehol. És én nagyon szeretem és méltányolom a metál közösséget. De minket metál zenekarnak nevezni… egy metálbanda nekem olyan, mint a Judas Priest, vagy az Iron Maiden. Nem hiszem, hogy a Korn ilyen lenne. Szerintem mi valami mást csinálunk. De imádom a színteret, és van ott néhány szenvedélyes arc, vérbeli rajongó, akik megmondják, ha valami nem tetszik, én pedig tiszeletben tartom ezt. (…) Szerintem mi csak kemény rockot játszunk. Úgy értem, egyáltalán nem szeretem a kategóriákat, de sokkal inkább egy heavy rock zenekar vagyunk, mint tiszta metál. Én akkor nőttem fel, amikor a metált a Priest meg a Dio-típusú zenekarok jelentették, akik kardokról meg sárkányokról énekeltek, és imádtam ezt. Érted mire gondolok? Nekem ez az igazi metál, és imádom. Ne érts félre! De igazából úgyis csak a zene számít, ki a fenét érdekel, hogy hívják? Ha szereted, szereted, ha nem, nem. Végeredményben csak ez a fontos.”

Nem hülye gyerek ez a Jonathan Davis. 

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló