Hirdetés

Jön az IKEA-lemezjátszó

Az IKEA előszeretettel kísérletezik új termékkategóriákkal, és elég csak a Sonossal közös kollaborációra gondolni, hogy ki merjük jelenteni, hogy jól is teszik ezt. Most újra nagy fába vágták a fejszéjüket, és őszre ígérnek az Obegränsad kollekció részeként egy lemezjátszót. A Swedish House Mafia zenei szupercsoporttal együttműködve tervezték a lemezjátszót, a kollekció része lesz egyébként egy íróasztal és fotel is.

Nem ez az első eset, hogy az IKEA lemezjátszókban gondolkozik, 2018-ban már bejelentették a Teenage Engineeringgel együttműködésben készült lemezjátszót, de az végül nem valósult meg.

A most bejelentett lemezjátszóról egyelőre keveset lehet tudni, de az már kiderült, hogy beépített phono előerősítővel rendelkezik, USB-ről kapja az áramellátást, és cserélhető tűvel és cartridge-dzsel kerül piacra. Azt írják, hogy az Eneby Bluetooth-hangszóróval működik majd, de mivel alapvetően nem támogatja a Bluetooth lejátszást, minden bizonnyal vezetékes kapcsolaton keresztül. Azt nem tudni, hogy egyébként a lemezjátszó rendelkezik-e hangszórókkal, vagy a csomag része lesz-e, és egyelőre azt sem tudni, hogy mennyibe kerül majd az ősszel megjelenő kollekció legizgalmasabbnak ígérkező darabja, eddig ugyanis nem igazán lehetett tudni, egészen pontosan mit is készítenek együtt a Swedish House Mafiával.

Aki nem tudná, ők a Swedish House Mafia:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk