Hirdetés
Hirdetés

Jó úton jársz – Új Das Funk-klip

dasfunk.jpg

Hirdetés

A Das Funk zenekar már többeknek ismerős lehet, hiszen korábban Audiofuse név alatt már működtek. Stílusuk most is hasonló maradt, az elektronikus zene keveredik a hagyományos hangszerekkel, mindez megszórva a funky és disco stílusjegyekkel.

Nem titkolt vágyunk volt jó kedvet, nyarat és bulizást csempészni a „Jó úton jársz”-ba. Bálint hozta az alapot, aztán mindenki hozzátette a saját ötleteit. A szöveg először angolul készült el, majd a magyar verzióval kicsit döcögtünk – ekkor jött segítségül Lombos Marci barátunk, aki rögtön ráérzett arra, milyen szövegvilágot képzeltünk el!

– mesélte Miller Dávid, a zenekar frontembere. A Das Funk nem titkolt célja, hogy zenéjükön keresztül megkedveltessék az elektronikus műfaj rajongóival a hangszeres stílusokat, és fordítva.

Ez a dal is ebben a felfogásban fogant:

És amit a tagokról tudni érdemes:

Miller Dávid (ének) zenei karrierje mellett színészként is dolgozik, így több jelenleg futó sorozatban és magyar filmben  találkozhatott már vele a közönség, valamint az RTL Klub Reggeli című műsorának műsorvezetője is.

Bakonyi Bálint (gitár, elektronika) az 1G School zeneiskola alapítója és vezetője, 22 éve foglalkozik zeneszerzéssel, 2012 óta pedig ismert hazai együttesekkel és előadókkal foglalkozik mint producer, illetve hangmérnök.

Sümeghi Tamás (dobok) aranylemezes zeneszerző, aki közel 30 éve dobol és olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Keresztes Ildikó, Andy Irvine vagy Alapi István. Jelenleg Magyarország egyik legnagyobb dobiskolájának oktatója.

Ullmann Ottó (billentyű, basszus), Dávid unokatestvére, aki szintén színész-zenész családban született, így az ő életének is gyerekkora óta képezi szerves részét a művészet. A Kőbányai Zeneiskolában végzett, pár éve pedig az elektronikus műfaj nagy kedvelője, így zenei munkásságát is ennek szenteli.

Szegedi Timi (ének) pályafutása 8 éve a BitBustres nevű elektronikus formációval kezdődött akikkel azóta már MadCity néven meghatározó arcai a budapesti klubéletnek. Emellett több zenei projektben is találkozhat vele a közönség.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,996KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók