Hirdetés
Hirdetés

Jimmy Page kiadja elveszett dalait

Jimmy+Page+Ivor+Novello+Awards+Inside+Arrivals+yvaOJ9InJC1l.jpgLucifer Rising and Other Sound Tracks címmel március 20-án megjelenik egy Jimmy Page-lemez, amin a Led Zeppelin-gitáros hat eddig soha nem hallott dalát tárja a világ elé. A leginkább avantgárdnak és experimentálisnak nevezhető dalokat még a hetvenes évek elején írta Page, a címadót egyenesen Kenneth Anger 1972-es Lucifer Rising rövidfilmjéhez, ám ez végül nem került be az alkotásba (Page maga viszont szerepelt a vásznon egy cameo erejéig). A szerzeményeket természetesen le is porolta, újrakeverte a gitáros. A lemezt kizárólag Jimmy Page honlapján keresztül lehet beszerezni, ahol három verzió kapható: lesz a normál kiadás, lesz 325 darab számozott bakelit, valamint 93 darab, szintén számozott, de dedikált példány is. Utóbbi kettőt nem lehet csak úgy megvenni, ugyanis előregisztrálni kell hozzá, aztán ha szerencsések vagyunk és kisorsolnak minket, akkor kapunk 48 órát, hogy ki is fizessük az albumot.

Az okkultista Lucifer Rising filmet amúgy 1972-ben fejezték be végül, a zenét pedig a Manson Család egyik tagja, Bobby Beausoleil szerezte hozzá, aki amúgy szerepel is a filmben olyan hírességekkel együtt, mint Marianne Faithfull vagy Mick Jagger testvére, Chris. A dolog pikantériája, hogy a zeneszerzés idején Beausoleil már a börtönben ült volt zenetanára, Gary Hinman, Charles Manson által elrendelt meggyilkolásáért.

Egyébként ahogy az lenni szokott, a hanganyag már a hetvenes években elkezdett kalózverzióban keringeni a piacokon, így valamit már most tudunk belőle mutatni:

A teljes Lucifer Rising film:

Jimmy-Page-Lucifer-Album.jpg

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló