Hirdetés
Hirdetés

Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza

Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készül az együttes, ugyanis limitált kiadásban Vad Fruttik-jelvényhez juthatnak hozzá a rajongók. A kitűző dobozán található QR-kód pedig egy kislemezhez irányít, ami három áthangszerelt dalt tartalmaz.

Hirdetés

A Vad Fruttik még január 31-én indult turnéra, hogy egy színházi miliőbe illő, áthangszerelt dalokból álló műsort adjon elő rajongóiknak szerte az országban.

Sokkal nagyobb katarzist érnek el a dalok lecsupaszítva, mint rockos köntösben. Jóval erősebbek az érzelmi reakciók, lényegében minden előadás közben többen is sírtak az első sorokban. A social felületeinket ellepték a hozzászólások, és fennállásunk alatt még sosem kaptunk ilyen sok pozitív visszajelzést.

– mondta el az eddigi tapasztalatokról Likó Marcell énekes.

A zenekar nemcsak a nézőtéren, hanem a színpadkép kialakításában is számított a közönségére. Egy felhívással fordultak a rajongóikhoz, miszerint aki tud, ajánljon fel kölcsön tárgyakat ahhoz, hogy a színpadi látványvilág megidézhesse a ’70-es, ’80-as évek hazai enteriőrjeit. Pár nap alatt több tonna szocreál bútort, kiegészítőt ajánlottak fel a zenekarnak, köztük tárcsás telefonokat, tévéket, rádiókat, puffokat, foteleket, szőnyegeket, asztali és állólámpákat, szobanövényeket. Az együttes kiválogatta a koncepcióba illő tárgyakat, és elszállíttatta tulajdonosaitól az eddigi helyszínekre.

A rajongók maguk is vihettek közvetlenül a koncertekre kisebb-nagyobb tárgyakat, melyeket a zenekari stáb a színpadon elhelyezett polcokra rakott. Így került a pódiumra könyv, játékmackó, írógép és az egykori népszerű japán baba, vagyis a moncsicsi is.

A MÉLY turné a felén már túl van, egészen pontosan még öt fellépés várható: április 5-én Pécsett az E78-ban, majd április 26-án Győrben a Richter Teremben koncerteznek, végül Budapesten, a Magyar Zene Házában május 2-án kettő, másnap egy fellépés várható.

A fővárosi koncertre külön meglepetéssel készül a Vad Fruttik. A három eseményen kapható lesz mindössze 100 példányban zenekari jelvény díszdobozban. A csomagolásra QR-kód kerül, ami egy kislemezre irányít. Az EP azt a három dalt tartalmazza majd a MÉLY turnén bemutatott hangszerelésben, melyek a kommentek szerint a legjobban tetszettek a rajongóknak.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,143KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,150FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók