Hirdetés
Hirdetés

James Blake nyerte a Mercury Prize-t

James-blake-2013-640.jpgJames Blake nyerte a britek legnagyobb zenei elismerésének számító Mercury Prize-díjat köszönhetően az idén megjelent Overgrown című nagylemezének. A díjat, amit 1992 óta zenei szakemberek, újságírók, zenészek ítélnek oda az elmúlt egy év legjobb brit (illetve ír) lemezének, az Arctic Monkeys és David Bowie elől happolta el, ami azért is meglepő, mert nekik köszönhetően idén 10 éves csúcsot ért el a bakeliteladás Nagy-Britanniában. A legjobb lemezért járó díjért 20 ezer fontot kapott, amit saját bevallása szerint lerészegedéssel fog megünnepelni. A zsűri azzal indokolta a döntést, hogy a digitális korszak késő esti zenéjét alkotta meg Blake, amely egyszerre innovatív, megrendítő és költői. Vicces adalék, hogy James Blake nevét elrontották, James Bluntot mondtak helyette, pedig hát, van különbség. Egyébként a jelöltek között rengeteg elsőlemezes előadó volt, mint a még mindössze 19 éves Jake Bugg, a Disclosure, a Savages, Rudimental és Laura Mvula, a fogadóirodák pedig mindössze 20-1 arányban láttak esélyt Blake győzelmére. Hajtás után megmutatjuk a győztes nagylemezt.

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló