Jack Black és Kyle Gass alkotta Tenacious D-duó vasárnap éppen Sydney-ben lépett fel, amikor Gass a színpadon egy nem várt kijelentést tett, aminek azonnali következménye, hogy Jack Black lemondta turnéjuk további részét. A Tenacious D egy világkörüli turné közepén volt, amely július folyamán több más helyszínre is elvitte volna őket Ausztráliában és Új-Zélandon, októberben pedig folytatódott volna az Egyesült Államokban is.
A vasárnapi sydney-i fellépésen Black egy születésnapi tortát adott át Gassnak, akit megkért, hogy kívánjon valamit, és Gass mielőtt elfújta volna a gyertyákat azt mondta: „Legközelebb ne vétsétek el Trumpot!”, utalva ezzel a volt amerikai elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt ellen elkövetett hétvégi merényletre. A fellépésről több videó is készült, amiken jól hallható, hogy a kijelentést a helyszínen nevetés és taps fogadta, azóta azonban nagy lett a közfelháborodás körülötte.
A videók gyorsan elterjedtek a közösségi médiában, ami arra késztette Ralph Babet, ausztrál szenátort, hogy követelje a páros vízumának visszavonását és az országból való kitoloncolását.
Black kedd reggel egy Instagram-posztban közölte rajongóival a turné további alakulását.
Váratlanul értek a vasárnapi fellépésen elhangzottak. Soha nem nézném el a gyűlöletbeszédet, és soha nem bátorítanám a politikai erőszakot semmilyen formában. Hosszas mérlegelés után már nem érzem helyénvalónak a Tenacious D turné folytatását, és minden jövőbeli kreatív tervemet felfüggesztettem. Hálás vagyok a rajongóknak a támogatásukért és megértésükért.
Ezt követően Gass is posztolt egy bocsánatkérő üzenetet az Instagram oldalára.
Az a szöveg, amit vasárnap este Sydney-ben a színpadon improvizáltam, rendkívül helytelen, veszélyes és szörnyű hiba volt. Semmiféle erőszakot nem tűrök el, semmilyen formában, senkivel szemben. Ami történt, az tragédia volt, és hihetetlenül sajnálom a súlyos ítélőképességem hiányát. Mélységesen bocsánatot kérek azoktól, akiket cserben hagytam, és őszintén sajnálok minden fájdalmat, amit okoztam.
Nem sokkal később Gasst ejtette Greene Talent-ügynöke, Michael Greene is, aki ezt a Rolling Stone-nak egy e-mailben erősített meg.
Aki esetleg nem lenne tisztában vele, annak elmondjuk, hogy a hétvégén egy gyűlésen rálőttek Donald Trump volt amerikai elnőkre, jelenlegi republikánus elnökjelöltre, amit egyként ítélt el minden oldal, összefogásra buzdítva az amerikaiakat. A merényletben Trump könnyebben sérült a fülén, de egy néző meghalt, kettő pedig megsebesült.