1989. Akihitó lesz Japán császára, elindul a Calypso rádió, és a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. A Tienanman téri diáktüntetést többezer áldozat árán leverik. Elindul első útjára a Discovery űrrepülőgép, Puhl Sándor pedig első nemzetközi mérkőzését vezeti. Megjelenik a Carcass Symphonies of Sickness című második albuma, a Kreatortől az Extreme Aggression, a Morbid Angeltől az Altars of Madness. De ez még semmi. 1989. augusztus 30-án vizelt a Guns ‘n Roses alapító ritmusgitárosa és fő dalszerzője egy repülőgép padlójára.
Más források szerint mindez augusztus 27-én történt, de ezen most nagyvonalúan átsiklunk. A Guns épp pihenőt tartott, hiszen hosszú időn át turnéztak az Appetite lemezzel, és a fáradtság mellett egyébként sem élték legboldogabb időszakukat: pár hónappal korábban doningtoni koncertjük közben két rajongójuk életét vesztette a tömegben, emellett a zenekar több tagja is Brownstone úrral flörtölgetett akkortájt, beleértve Izzyt, aki a Guns első pár évét kisebb megszakításokkal decens heroinfüggőségben töltötte el. Ennek ellenére, ha hihetünk Slash és Duff visszaemlékezéseinek, szenvedélybetegségével együtt is eredményesen funkcionált a mindennapokban, például nem felejtett el játszani, mint Steven Adler, aki crack- és heroinfüggőségének köszönhetően egy évvel később ki is került a zenekarból, hogy aztán kettő és negyedmilló dollárt pereljen ki korábbi társaiból, de ez már egy másik történet.
Izzy tehát 1989 augusztusának végén, miután meglátogatta családját Indianában, Los Angelesbe tartott repülőn. Nem szól a fáma arról, hogy milyen állapotban lehetett akkor, mindenesetre annyi bizonyos, hogy verbálisan zaklatott egy légiutaskísérőt – tehát vagy kötekedett, vagy ajánlatot tehetett neki, esetleg mindkettő -, rágyújtott a gép nemdohányzó részén, majd mindenki szeme láttára a padlóra vizelt, amit utastársai a gép személyzetével egyetértésben kissé nehezményeztek. Miután a gép leszállt Phoenixben, természetesen azonnal letartóztatták.
Izzy később úgy védekezett, hogy elege volt abból, hogy várnia kell a vécé használatára, és megúszta egy felfüggesztett büntetéssel, szaknyelven ejnyebejnyével. A történetnek azonban lett folytatása, ugyanis az eset
után nem sokkal letette az illegális szereket, ami odáig vezetett, hogy a Use Your Illusion turnéját már teljesen józanul csinálta végig. Ugyanakkor egyre inkább megviselték a többórás késések, az olyan balhék, mint mikor Saint Louisban Axl Rose összeverekedett egy nézővel, majd levonult a színpadról, hogy aztán a felháborodott közönség szétverje a komplett létesítményt. Józanul azt sem volt könnyű elviselnie, hogy a folyamatos feszültséget Slash, Duff, és Matt Sorum folyamatos alkohol- és egyéb mámorral kompenzálták, így a turné első európai köre után kilépett. Állandó tagként utolsó koncertjét 1991. augusztus 31-én* játszotta a Guns soraiban a Wembley Arénában. Azóta többé-kevésbé rendszeresen jelentkezik különféle szólóprodukciókkal, ott volt a Velvet Revolver kezdeti lépéseinél, és vendégként is sokszor feltűnik egykori társai mellett, bár az idei újjáalakuló turnéból pont kimarad, állítólag anyagi nézeteltéréseken siklott ki a dolog, de mi nem az az oldal vagyunk, amely jó magyar szokás szerint mások zsebében turkál.
Az ominózus repülős sztori mindenesetre semmit sem von le abból, hogy Izzy Stradlin a felelős a Guns ‘n Roses néhány legjobb és legfontosabb daláért, mint a Don’t Cry, a You Could Be Mine, vagy a jóval kevésbé ismert, de attól még zseniális Double Talkin’ Jive és a Pretty Tied Up.
Egyébként ugyanezen a napon 1970-ben Jimi Henrix koncertet adott az Isle of Wight fesztiválon, melyen elhanyagolható tömeg, mintegy 6-700 000 néző vett részt, ezzel bőven túlszárnyalva Woodstockot. Bob Dylan Highway 61 Revisited című albuma is ezen a napon jelent meg 1965-ben. De ez még semmi. 2002 augusztus 30-án rabolták ki Björk londoni lakását. Ezekkel az eseményekkel jövő ilyenkor foglalkozunk. Addig is hallgassátok meg Izzy egyik legújabb felvételét, ezúttal egy olyan slágert énekel, amelyről akár egy kitűnő tánckoreográfia is eszünkbe juthat Michael Madsen, egy borotva, és egy levágott fül előadásában.
*Na tessék, egy nap híján ez is kerek évforduló lett volna! Micsoda pech.