Hirdetés
Hirdetés

Itt van egy kis részlet az új Life Of Agonyból

lifeofagony2016.jpg

A Life Of Agony új lemeze 12 év szünet után követi a 2005-ben megjelent Broken Valleyt, és ez lesz az első, amin Keith Caputo énekes már Mina keresztnévvel és nőként hallható. Az alábbi részel alapján mindez semmilyen változást nem jelent majd zeneileg a New York-i zenekar számára, nagyjából a Broken Valley folytatása sejlik fel a másfél perc alapján. A lemez 2017 tavaszán jelenik meg Place Where There’s No More Pain címmel. Alan Robert basszusgitáros még korábban mondta, hogy a zenekar tulajdonképpen a szenvedés miatt létezik ma is. Azért, hogy a koncertek alatt legalább valami fényt gyújtson egymásnak az együttes és a közönség. Aki esetleg nem lenne képben: a Life Of Agony 1993-ban megjelent első, mára már klasszikus, River Runs Red című konceptlemeze azzal ér véget, hogy a főszereplő öngyilkos lesz. Szóval ilyen indulás, illetve egy Caputo-interjú után nem csodálkozunk semmin.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló