Hirdetés

Itt az új Sex Action első klipje

FFG_S.A.02.jpgJúnius közepén kerül boltokba a Sex Action új albuma, az Olaj a tűzre. Ez lesz a csapat első lemeze 2005 óta, és egyben az első, amit az új felállás készített el. A Sex Action a ’90-es évek első felének egyik legnépszerűbb hazai rockcsapata volt, akik némi szünetet követően 2004-ben tértek vissza a Sziget nagyszínpadán. A buli pozitív visszajelzéseinek köszönhetően a zenekar úgy döntött, folytatja a közös munkát, 2005-ben Jöhet bármi címmel új albumot is megjelentettek, ám 2009-ben előbb Szasza énekes, majd Miksa basszusgitáros is távozott a zenekarból egyedül hagyva Mátyás Attila gitárost és Zana Zoltán dobost. A csapat azonban a feloszlás helyett bevette Bense Sándort, frontembernek pedig Áfonyát. A GrundRecords gondozásában most megjelenő tizenkét számos album kiadása alkalmából a csapat nagyszabású lemezbemutató koncertet tart a Zöld Pardonban június 11-én, ahol a klasszikus dalok mellett új album nagy része élőben is elhangzik. A koncerten egy közös dal erejéig fellép a lemezen is közreműködő Karai Anna, akit a nagyközönség a Voice című műsorból ismerhet. Alább pedig megnézhető az új felállású Sex Action első klipje, a Neked szól.

Kommentek

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
696FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Újra a Samsung a világ vezető telefongyártója

De az igazi nyertes a Xiaomi, akik felkerültek a dobogó harmadik fokára.

a Talayapa project – Premieren és dalról dalra a Trottel új lemeze

A Trottel Records a Trottel zenekar klasszikus sorlemezeit (nem feltétlenül időrendben) elkezdte újramasterelve kiadni LP-n, tavaly ősszel a The Same Story Goes On, idén...

Világjárvány idején is lehetnének koncertek a Restart-19 kísérlet eredményei szerint

A kísérletben több ezer önkéntes bevonásával tartottak koncertet a lipcsei Quarterback Immobilien Arenában.

The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) – Új dal és klip Rob Zombie-tól, jön a lemez is

The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy címmel február 12-én jelenik majd meg.

A Deftones újragondolta a White Pony-t – Jön a Black Stallion

Olyanok remixelték a dalokat, mint DJ Shadow, Robert Smith vagy Mike Shinoda.