Hirdetés

Itt az új Edda-lemez

edda(1).jpgInog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak. “Harapósra sikeredett a lemez, a lírai dalok és a keményebb zenék egyaránt megtalálhatóak rajta. Szövegeimben határozottan állást foglalok arról, hogy a jelenlegi világrend szétesőben, és egy új, élhetőbb és boldogabb van születőben” – mondta Pataky Attila, az Edda Művek frontembere az anyag keddi budapesti sajtóbemutatóján. Az 1980 óta Edda Művek néven működő, és jelenlegi felállásában 1996 óta együtt zenélő együttes december 28-án az Arénában az új dalok mellett az elmúlt három évtized nagy slágereit is eljátssza.

Magyarország egyik legsikeresebb rockcsapata három év után jelentkezett új stúdióalbummal, amely a koncertlemezeket és a válogatásokat is számítva a 31. a sorban. Az Edda Művek (Pataky Attila – ének, szövegek, Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek, zenék, vokál, Alapi István – gitárok, zenék, vokál, Kicska László – basszusgitár és Hetényi Zoltán – dobok) több dalt élőben be is mutatott az Inog a világ anyagából az újságíróknak.

“Szerencsés vagyok, zenélhetek, és ez az embereket érdekli. Biztos vagyok abban, hogy a pénzorientált világ helyett hamarosan a szív és a lélek időkorszaka következik, az Aréna-koncerten megmutatjuk a kaput ebbe az irányba” – fogalmazott Pataky Attila. Kitért arra, hogy a világban kialakult tarthatatlan helyzetet szemlélteti például az Elcsalt életünk és az Ezt is elkúrták című szám, az albumzáró Aranyország kapujában pedig megmutatja a dicsőséges jövőt.

A december 28-i Aréna koncertet a Danubius Music szervezi, az Edda Művek előtt fellép az énekes fiának zenekara, a Pataky Band is.

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,010FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló