Hirdetés
Hirdetés

Itt az első lemezelőzetes Elton John új albumához

eltonjohn1200800.jpgMegérkezett az első albumelőzetes Elton John új lemezéhez, amely eddig számos dátummódosításon és egy névváltozáson is átesett, mire elnyerte végleges formáját. Az eredetileg tavaly ősszel érkező, majd először idén februárra, májusra és végül szeptemberre áttolt The Diving Board címét először Voyeurre változtatták, majd később mégiscsak visszatértek az előbbi változathoz. A lemez szövegeit állítólag mindössze két nap alatt írták meg Bernie Taupinnal, már csak ebből kiindulva is simán hallgathattuk volna hamarabb az albumot, viszont a énekes úgy érezte, pár felvételt még hozzá kell toldani a kész anyaghoz, ezért T-Bone Burnett producerrel inkább visszatértek a stúdióba. A gospel-, soul- és countryalapú The Diving Board John saját bevallása szerint pályafutásának leginkább zongoracentrikus kiadványa, és egy szép jubileum is egyben, mivel ez lesz majd pontosan a harmincadik szólólemeze. A hajtás után megmutatjuk az album egyperces fekete-fehér előzetesét, melynek segítségével az egyik új dalba is bele lehet hallgatni.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló