Teljesen biztos, hogy a saját meghatározása szerint köcsögmetált játszó ZPZ – Zöldpinkódzöld – Magyarország egyik legelmebetegebb zenei társulata, akiknek nevéhez olyan kultikus mesterművek fűződnek, mint a Kutyasétáltatók balladája, vagy a Saturdayplace, ismertebb címén Szombathely szép állomás. Bár a zenekart eddig nem fedezte fel magának a mainstream, remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik, hiszen hamarosan új albumot jelentetnek meg Vasnéni címmel, amiről a mai jeles napra való tekintettel érkezik egy, az ő szavaikkal élve egy kedves, fülbemászó dal, igazi ünnepi hangulattal és a rájuk jellemző végtelen szeretettel. Ez pedig nem más, mint a Jó éjszakát 2., melynek szürreális látványvilágához képest Salvador Dalí elfolyó órái giccses csendéletekké silányulnak. Az állítás valóságtartalmáról a hajtás után győződhettek meg.
A zenekar tagjai – Ostor, Pöttyös labda, Gomba, Fésű, Rakéta, Hajó – a következőképpen mutatták be a most debütáló szerzeményt:
A világ egyetlen köcsögmetál stílusban utazó zenekara 2019 első napjára új lemez megjelenését ígéri. Ennek előszeleként elkészített „Jó éjszakát! 2.” című kisfilmjükben egy átlag magyar zenekar előtt álló utat mutatják be: gyönyörű magyar tájak, forró hangulatú mulatós stúdió, fagyos és kopár decemberi Szigetfesztivál, majd az éltető Nap. A bizarr utazásnak Budapest mindenki felett álló képződménye vet véget ingerült hangnemben.
A lemezbemutató koncert január 12-én, szombaton lesz a Dürer Kertben. A fiúk elmondása szerint nem lesznek olyan köcsögök, hogy addig meg sem jelentetik a lemezt, a megjelenés és a feszült figyelem tehát fokozottan ajánlott. További információk a zenekar weboldalán és Facebookján!
A posztot a Hangfoglaló Program és az NKA támogatta: