Hirdetés

Itt a Today Is The Day új videóklipje… egy húsz éve megjelent dalhoz

today-is-the-day-band.jpg

A Steve Austin-vezette Today Is The Day a napokban deluxe változatban adta ki újra idén húszéves alaplemezét, a Temple of the Morning Start. Ennek örömére a címadó dal akusztikus változatához készült egy videóklip, amiben maga a főnök adja elő a dalt. Ennyi, és nem több, ugyanakkor ez egy kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet erre a már két évtizedes lemezre.

A Temple of the Morning Star minden bizonnyal előkelő helyet foglalna el a magyar közönség által legkevésbé ismert klasszikus lemezek listáján, már ha létezne ilyen. Megjelenése idején még egyáltalán nem volt kettő-öt perc alatt hozzáférhető bármilyen zenekar bármilyen albuma, így jómagam is a sokat emlegetett Almássy téri VHK-Neurosis-Voivod koncerten találkoztam először a csapattal. Meg is állapítottam gyorsan, hogy ez a világ legszarabb zenekara. Más reakciót nem tudott belőlem kiváltani az elmebeteg módjára üvöltöző Austin, hiába volt akkor a ritmusszekciója a Mastodon két későbbi tagja, Brann Dailor és Bill Kelliher. Aztán lett internet, az akkori kiadójuk, a Relapse pedig már a kétezres évek elején letölthetővé tett dalokat az általa gondozott lemezekről, így szép lassan sikerült megismerkedni a zenével is.

A stúdióváltozatok semmivel sem voltak barátságosabbak, mint amikor élőben hallottam őket, de mivel a lemezek az ominózus koncerttől eltérően nem úgy szóltak, mint egy kiló szög a mosógépben – meg ugye akkor nem egy végigsörözött Miskolc-Budapest vonatút után kezdtem az ismerkedést – hamar új kedvencet avattam, amelynek súlyosabb pillanataihoz képest egy-egy death metal csapat simán holmi viccbandának tűnt. És bár mai napig nem tudnám eldönteni, hogy összes albumuk ismeretében ezt, vagy az In the Eyes of God albumot helyezném az első helyre, az biztos, hogy ez a két lemez jelentette a csapat talán legjobb korszakát.

Mivel egy hírhez írt kommentárban nem állnék neki elemezni az anyagon hallható 17 – a záró, borítón nem jelzett Black Sabbath-feldolgozással együtt igazából 18 – számot, legyen elég ennyi: ha valaki kíváncsi arra, milyen az, amikor egy zenekar szerepjáték helyett valóban az emberi lélek sötét oldaláról ír dalokat, itt a lehetőség, hogy megismerkedjen egy ilyen lemezzel, amely mellesleg az egyik legjobb ebben a műfajban. Maga Austin a következőképpen emlékezett vissza az anyag keletkezésére a videóklip kapcsán:

“A Temple of the Morning Star késő éjszakánként, egyedül készítettem egy ipari raktárban, ahol akkor a stúdióm volt. Hajléktalan voltam, ott éltem, azaz megpróbáltam túlélni. Se szerelem, se család. Szakítottam a barátnőmmel, az életem pedig egy lefelé tartó spirálba került. Rengeteg John McLaughlint hallgattam, és a közelkeleti ultragyors akusztikus gitározás is inspirált. A címadó dalt egy tudatfolyamos állapotban írtam, és amikor kész lett, úgy döntöttem, ez lesz a lemez fő motívuma.

Egyedül voltam, tele voltam fájdalommal és haraggal. Úgy éreztem, mindenkitől eltávolodtam, és szükségem volt valamire, amihez kapcsolódni tudok. A lemez a szabadság és a függetlenség kinyilatkoztatása volt, amely világossá tette azt is, hogy nem fogok megalkudni magammal, és azzal, amiben hiszek, csak azért, hogy bárki elfogadjon. Önmagadnak kell lenned, akkor is, ha ez fáj.”

Gyönyörű, nem igaz? Nem. De egy jó lemezzel húsz év után sem késő megismerkedni. 

Kommentek

37,441KedvelőTetszik
2,900KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló