Hirdetés

Itt aztán van minden, csak Kanye West nincs – Ezeket a lemezeket szerettük 2021-ben

Tavaly kimaradt, idén viszont eláruljuk, miket hallgattunk szívesen az előző évben. Nem klasszikus lista ez, minden szerző választott egyet a kedvenceiből, és az került be. Annyit azért elárulunk, hogy ha lista lett volna, akkor a Mastodon új albumát semmi nem tudta volna legyőzni. Amúgy meg jöjjön a szokásos vegyes felvágott!

Carcass – Torn Arteries

Gondoltam magamban, megnézem már, mikor is alakult újra a Carcass, és ledöbbentem, hogy már 15 éve volt. A visszatérő lemezre akkor hat évet kellett várni, és ugyanilyen megfontoltan adták ki tavaly az újabb albumot. Jól tették, mert ahogy az előzőbe, úgy a mostaniba sem lehet belekötni. Mintha a kilencvenes évek elejének heavy metalos death grindjában járnánk, olyan dohos az egész, talán annyi változással, hogy Bill Steer gitáros már nem külön zenekarba viszi a bluesos, Black Sabbath-hatású témáit, hanem az eddigieknél is jóval többet épít be az azonnal felismerhető death metalos riffjei közé, ezzel is még egyedibbé téve a Carcasst. (Dankó Gábor)

Deafheaven – Infinite Grande

Igazából fogalmam sincs, hogyan, de a Spotify szerint az egyik legtöbbször hallgattam ezen a nyáron a Deafheaven új lemezét, ami miatt át kellett gondolnom pár dolgot. Például azt, hogy tulajdonképpen mennyire tetszik a zenekar első szinte teljesen metálmentes lemeze. Ha onnan nézem, hogy én őket azért szerettem, mert úgy tudtak shoegaze/post/ilyesmi-blackmetált játszani, hogy organikus egésznek tűnt, és nem csak a visszhangeffektek felcsavarásának, akkor elvileg nem kéne, hogy tetszen, hiszen ebben már csak shoegaze vagy mi van. Többször is hangoztattam halálra idegesítve ezzel többeket, hogy ha ilyet akarok hallgatni, akkor tulajdonképpen Pains of Being Pure at Heartot is hallgathatok, az meg tényleg másik fakkban van a fejemben.

De hát mégis csak nagyon sokat hallgattam valamiért, és végül is azért, mert tök jó dalok vannak rajta: George Clarke mondjuk nem tud különösebben jól énekelni, de annyira együtt él Kerry McCoy megszokottan laza és bársonyos gitárjátékával, hogy egyáltalán nem tűnik fel. Közben olyan mélyről jövő szomorúságot hoz végig a zenekar, amin a korábban menetrendszerűen érkező blastbeatek és károgások szinte csak belerontottak volna. Szóval ez egy nagyon jó lemez, még akkor is, ha hivatalból a korábbiakat mindig jobban fogom szeretni, és még akkor is, ha a metálmentes Deafheavent már kizárt, hogy újabb négy lemezen keresztül is érdekesnek tartsam.

(Egyébként nem teljesen ez az év lemeze nálam, ugyanis a hivatalos munkahelyemre már megírtam a Fluiestaars csodájáról, hogy az az év lemeze, de valójában megosztott ez a nagyon értékes helyezés.) (Fekő Ádám)

Hugo Race & The True Spirit – Star Birth

A Melbourne-Berlin-London tengely menti rockandrollban érdekelt Hugo Race, aki a Birthday Party környékén lebzselve tanulta ki a szakmát, majd az első két Bad Seeds albumon is gitározott Nick Cave mellett, évtizedek óta párhuzamosan működtetett bandák élén készíti jobbnál jobb lemezeit. Nagy kár, hogy a szélesebb közönség rendre lemarad ezekről, pedig ez a pszichedelikus és árnyékos filmzenehangulatokba mártott gitár-centrikus hangkollázs gyakran olyan számokat eredményez, amik igen messze esnek mindennemű trendektől, cserébe az örök élettel kacérkodnak. Most épp ikerlemezek születtek, a Star Death tinta-sötét, de azért csilingelő ambientje mellett a Star Birth a dal-centrikus ént erősíti, és az életmű egészét nézve is az egyik legerősebb anyag. (A lemez egyébként 2020-as, de tavaly nem volt lista, így most is aktuális.) (Rácz Mihály)

Mastodon – Hushed and Grim

A Mastodon a menedzserük, Nick John elvesztése felett érzett gyászt írta ki magából teljes őszinteséggel az új lemezén. Nem újdonság, hogy a zenekar az élete legnehezebb pillanataiba is betekintést ad, de ez most minden eddiginél monumentálisabb lett. Lehet persze azon vitatkozni, hogy egy-egy zenei megoldás kinek tetszik és kinek nem, de ez az a lemez, amit nem lehet csak úgy háttérzeneként hallgatni. Ahol érdemes figyelni a szövegekre is, mert az egész tökéletessége így együtt bontakozik ki. Ez a lemez nem csak a zenéről szól, ez egy terápiás album, amit 10-20 év múlva vagy ha fel kell dolgoznia egy szerette elvesztését, elővesz az ember, és újra és újra felfedezi, átgondolja és újraértelmezi, mit mond számára. A lemezt záró Gigantium pedig valószínűleg a legjobb dal, amit valaha a Mastodon írt. (Juhász Edina)

NOFX – Single Album

A NOFX esetében a „méltósággal megöregedni” kifejezés legalább olyan emelkedettnek hangzik, mint a Jackass-stáb vonatkozásában. Míg Johnny Knoxwille tíz évvel ezelőtt görkorcsolyával a lábán ökleltette fel magát egy bölénycsordával, 2022-ben bűvészruhában teszi ugyanezt egy darab bika közreműködésével. Fat Mike tíz éve arról dalolt, hogy a szopás intézményével fel lehetne számolni a terrorizmust, ma arról, hogy a lánya bizony olvasta a NOFX-könyvet, és tisztában van vele, hogy édesapja száját áztatta már aranyeső. De senki ne essen pánikba, a kaliforniai hülyegyerek-punk képviselői szofisztikált, filozofikus lelkületű urakként is maradéktalanul szórakoztatóak, és ami ennél is fontosabb, dalszerzői készségeiken sem érződnek a prosztatamegnagyobbodás tünetei. (Kirsch András)

Nubiyan Twist – Freedom Fables

A londoni jazz-szcéna robbanásánál kevés nagyszerűbb dolog történt az elmúlt években az angol könnyűzenében. Köszönhetően az olyan a jazz és határterületein sikerrel egyensúlyozó alkotóknak, mint Nubya Garcia, Jordan Rakei, a Blue Lab Beats, vagy Tom Misch és Yuseef Dayes vált a brit főváros a műfaj lüktető szívévé, ami hónapról-hónapra új inspirációt pumpál annak véráramába. Ebbe a névsorba tökéletesen illeszkedik a kilencfős, Leeds/London tengelyen született Nubiyan Twist, akik a jazz mellé hip-hopot, afro-beat-et és dub-ot társítanak, így szólalnak meg tökéletes egységben a J Dillánál megismert csúsztatott dobok, és Tony Allen egyedi ritmusai. Erős fúvószekció, tehetséges, hol éneklő, hol rappelő vokális közreműködők és változatos produceri munka teszi kerek egésszé a Freedom Fables-t és szerzett olyan rajongókat a zenekarnak, mint Gilles Peterson vagy David Rodigan. (Boros Gábor)

Papangu – Holoceno

Ha manapság azt olvassuk rockról, metálról, hogy progresszív, sok minden eszünkbe jut ásítozás közben, csak a szó eredeti jelentése, az „előremutató” nem. A brazil Papangu bemutatkozó lemeze valóban progresszív rock/metál, ilyet még tényleg nem hallottunk. Évekig érlelték, helyenként mégis annyira ösztönösnek hat, mintha csak egy őserdei jammelést vettek volna fel. Részleteiben lehet hasonlítani zenekarokhoz, korszakokhoz, ám ami kikerekedik belőle, az zavarba ejtően egyedi. A klasszikus prog. rocktól (King Crimson) a black/death metalig, a pszichedelikus rocktól a misztikus sámánzenékig sok mindent felhasználtak és egységbe is forrasztottak, tehát nem egy értelmezhetetlen katyvasz. Ez azért is fontos, mert konceptalbumról van szó, ugyanakkor az egyes dalok is megállják a helyüket. Szokatlan zene, de nagyon meghálálja az odafigyelést. (Stoff Csaba)

Sarke – Allsighr

Nem gondoltam volna, hogy a norvég öregfiúk lemeze lesz az egyik album, amit legtöbbet pörgetek ebben az évben, mégis így lett. Az Allsighr dalaiban ott van minden, ami a jó metálzene ismertetőjele: kitűnő hangszeresek, akiknek van fogalmuk a zenei alázatról is, eredeti hangszerelési ötletekkel sokszínűvé tett letisztultság, egyéni hangulat és atmoszféra. Meg persze emlékezetes, bármikor felidézhető dalok, melyekben kimutathatók a hatások, akár közvetett utalások formájában is, mégsem silányulnak bárki mástól hallható stílusgyakorlatokká. És persze hiányzik belőle gyakorlatilag minden, amitől annyira kínos ma egy rakás mainsteammé vált metálzenekar: a rossz értelemben vett teatralitás, a szerepjátékos attitűd, a használtautó-kereskedő mentalitás, az olcsó, merchforgalom élénkítésére szolgáló celebkedés, a patikamérleg, meg a közhelyszótár. „OK boomer”, régen még a régen is jobb volt, de mára tényleg egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen lemez születik egy évben. Tavaly ilyen volt még a Torn Arteries, meg a Hushed & Grim, legalábbis azok közül, amiket hallottam. Persze én sem hallok mindent, és ez nem véletlenül van így. (Kovács Attila)

Times Of Grace – Songs of Loss and Separation

Hogy milyen a Times Of Grace új lemeze? Érzelmes, alter hatásokban gazdag metál. Kis túlzással rá lehet fogni, hogy ez egy grunge-lemez, de annál azért több és sokszínűbb. Van benne például country is, de a Tool szintén ihlető volt, és persze az öblös doom is tágítja a spektrumot. A lemez egységét a Rescue bontja meg valamennyire, ami egy átlagosabb Killswitch Engage-dal, illetve a Bleed Me-ben egy kissé sok a Nirvana, konkrétan rá lehet énekelni a Something In The Way verzéit, és van pár dal, ami nem üt akkorát, de kiugróan rossz pillanat nem akad, a jókból meg bőven van. (Dankó János)

Ulver – Hexahedron

Kedvenc zenekarom egy koncertfelvétellel rukkolt elő nyár végén, ami pont tökéletes zenei aláfestést nyújtott az őszre való felkészülésben. Visszafogott tempók, révedés, bámulás a semmibe, kuckózás. Az élő fellépés 2018 elején volt és most adták ki a felvételt, amin egy óra hosszúságban jammelnek, improvizálnak, örömködnek. A helyszín a különleges, hatoldalú színpaddal rendelkező Hexahedron volt és pár videó alapján iszonyatosan jó vizuális élmény lehetett az egész performansz. Egyelőre hivatalosan be kell érnünk a hangzóanyaggal, ami, bár Ulver mércével nézve nem a munkásságuk ékköve, ám messze az egyik legjobb album volt 2021-ben, még ha ez egy koncertfelvétel is. (Helmeczi Béla)

The Weather Station – Ignorance

Ritkán van olyan, hogy egy előadó az ötödik lemezével minden korábbin túltesz, de a Weather Stationnel most pont ezt történt. A kanadai énekes-dalszerző, Tamara Lindeman köré épülő zenekar Ignorance című albuma melankolikus és elvarázsolt, de közben olyan földhözragadt témákkal foglalkozik, mint a kapitalizmus vagy a klímaváltozás, az időnként felbukkanó funkys ütemekre pedig még táncolni is lehet. És mindenekelőtt, ez egy rendkívül introvertált lemez, amit lehúzott redőny mögött, egyedül esik a legjobban hallgatni. De a mögöttünk hagyott, gondokkal és magánnyal téli évhez pont ez passzol a legjobban. (Magyar Ádám)

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk