Hirdetés
Hirdetés

Itt az új analóg Anima-barkácselektronika, szerdán a Kobuciban hallható is

Az Anima Sound System hiperaktív nyarát zárja a Kobuciban szerda este, közben pedig itt a vadonatúj dal premierje.

Hirdetés

Az Every Grain Of Sand Bob Dylan-feldolgozást Prieger Zsolt énekli és Gergácz Gáborral (Beat Dis, Dust Behind Us, Sword and Scythe) közösen követte el a zenei alapokat, a klipet pedig Kováts Tiborral készítette. A dal nemcsak az Anima friss Bob Dylan-feldolgozásalbumán kap majd helyet, de megszólal szerdán a Kobuciban is.

„Direkt barkács-elektonikus zenei közeget akartunk, csak analóg hangokból, rettenetes mikrofonba is énekeltem, de így szeretjük, szétszórt állapotában”

– mondta a zenekarvezető, aki ugyan frontemberré lépett elő a színpadon is, de nem marad el mellőle Prieger Fanni sem, és a nyáron állandó Anima-taggá váló Magyar Bori. Sőt, a Kobuciban együtt énekelnek majd Kovács Antallal, a Romano Drom vezetőjével is.

Az idén 30 éves zenekar külföldön zárja az évadot, októberben 26. és 29. között Berlinben, Utrechtben és Londonban játszanak, illetve hamarosan több új klippel is jelentkeznek, hiszen a Bob Dylan-feldolgozáslemez után (melyen Venitől Szabó Benedeken át Rözge Maxim, az Anahit és a Napfonat is szerepel) sorlemezre is készülnek, melynek címe DERKOVITS lesz.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,996KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók