Többször úgy hivatkoztam az idei Exitre, hogy ez az a fesztivál, ahol egy napon és egy színpadon lép fel Iggy Azalea és a Napalm Death. A kommentelők erre jöttek, hogy nekünk is volt régen ilyen fesztiválunk, úgy hívták, hogy Sziget. Sziget persze még mindig van, de tény, hogy a metál teljesen kiszorult róla, míg az újvidéki Exiten megmaradt, még külön színpad is van dedikálva a keményebb műfajara. Szóval az Exit olyan, mintha egy helyen rendeznék meg a Balaton Soundot és azt a Szigetet, ahol még volt metál is. Persze az más kérdés, hogy utóbbira a fesztiválozók töredéke, vagy mondhatjuk morzsája megy el.
Ellenben azt este főfellépőjén, Iggy Azaleán gigantikus tömeg verődött össze, hogy lássa a művésznő méretes tomporát. Igen, azt, és most ebben semmi szexizmus nincs, mert Azalea tényleg ezzel adja el magát. Ez a látvány, már a négy táncosnőn kívül, akik természetesen jóval kisebb fenékkel rendelkeztek, mint a főszereplő, nehogy elhalványuljon az est dísze. Persze más megvilágításban is lehet a dolgot nézni, mert JE kolléganőmet idézve Azalea, és az olyan előadók, mint Nicki Minaj vagy Cardy B igazából punkok, akik szarnak mindenkire, bevallottan ők vannak a központban, őket kell nézni, amiről még az se vegye el a fókuszt, hogy mondjuk akár csak egy dj is legyen mellettük a színpadon. Közben megy a rappelés a félplaybackre, megy a basszus, az emberek meg zabálják.
A basszust én is zabáltam volna az este egy korábbi szakaszában a Napalm Death alatt, de sajnos ez kimaradt. Shane Embury ugyanis, családi vészhelyzet miatt nem lépett fel az Exiten, így a patinás zenekar legrégebbi tagja, egyben egyik legfontosabb összetevője hiányzott a koncertről. Először csak (nagyon) távolról néztem a fellépést, és feltűnt, hogy miért hallom én ennyire tisztán a gitárt, aztán rájöttem, hogy az operatőr nem Embury, mert Embury nincs ott. Ráadásul az Exit nagyszínpada remekül szól, így még fájóbb volt a legendás basszusgitárhangzás hiánya, de az meg becsülendő, hogy a többiek trióban letolták a show-t. Barney Greenway természetesen beszólt minden jobboldali dologra, szidta a háborút, az abortuszellenes megmozdulásokat, üdvözölte a menekülteket és hasonlók, de ez teljesen megszokott egy Napalm Death-koncerten. Jó volt ez így is, de azért több ilyen basszusmentes koncert ne kelljen látnom.
Az Explosive színpadon fellépett norvég Shininggal nagyon ellentmodásos a kapcsolatom. Értékelem amit művelnek, az Emperor billentyűseként, háttérvokalistájaként is dolgozó Jørgen Munkeby énekes-gitáros-szaxofonos egy különleges zenekart rakott össze, a jazzből indulva, majd szépen a black metálig elmenve, most meg már a popban mozogva. Nekem kicsit túl sok, maga az ember is, meg néha a zene is, szóval nem hallgatom gyakran. Élőben viszont hengerel a zenekar. Egyszer láttam még otthon, ott is lenyűgözött, de itt az Exiten sem volt egy hiba sem benne. Ráadásul élőben a komplexebb jazz daloktól annyira nem is ütöttek el a mai popszámok, de persze a súly még mindig a 2010-es Blackjazz lemez dalaiban van. De ami tényleg a legjobb az egészben, az maga a zenélés. A koncertjük intenzitásban majdhogynem eléri azt, amit a megboldogult Dillinger Escape Plan művelt a színpadon, leszámítva, hogy nem törik össze magukat. Annyira magabiztosan, annyira látványosan zenélnek, hogy az ember csak tátott szájjal bámulja, amit művelnek. Szóval a norvég zenekar magasan nyerte az az Exit első estéjének legjobb koncertjét, és még ha ma nem is azzal kezdtem a napot, hogy Shiningot hallgassak, de simán bevállalnék most is egy ilyen bulit.
Ma viszont Nick Cave & The Bad Seeds, Exploited és Discharge lesz, valamint az idei Exit egyetlen magyar fellépője, Saya Noé.
