Hirdetés

It’s a rájv Dájv

Depeche Mode @ Puskás Ferenc Stadion 2009.06.23.

Izgatottan indult a reggel az intézetben. Korán keltettek, kapkodás, sietés, ki kellett érnem a repülőtérre. A MALÉV Bratislava felől érkező pozsonyi járata néhány perccel dél előtt, pontban fél 11-kor szállt le, fedélzetén a dél-kelet angliai kisváros, Basildon leghíresebb fiaival. A félórás útlevél, vám és poggyászvizsgálatot követően, kicsivel 12 után lépett Dave, Martin, Andy, a kísérőzenészek és a személyzet a Ferihegyi repülőtér fényes műkövére. Mivel nem volt még dél rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy ebéd előtt elfoglaljuk a szállást majd múzeumba megyünk. Az ebéd elhalasztását megkönnyítette, hogy Andy előző este Pozsonyban kicsit elcsapta a gyomrát a sok knédligombóctól.

09-depechemode

 

A szállás elfoglalása után taxiba ugrottunk és irány a Beethoven keresztnevéről elnevezett Ludwig Múzeum. A gyors délelőtti látogatás okát az adta, hogy a múzeum a zenekar régi barátja, fotósa és kliprendezője, Anton Corbijn munkáiból rendezett egy kiállítást, egy külön részt szentelve a Depeche Mode-ról készült fotóinak. A helyszínen személyesen a holland származású Anton várt minket és tartott egy ebéd előtti gyors tárlatvezetést. A múzeumlátogatás után Anton régi holland szokás szerint egy kis helyi finomsággal lepett meg minket. Az eindhoveni fapapucsban sült mélyföldes tulipánhagymát vadkender saláta ágyon mindenki megkóstolta, kivéve Andy-t, aki előző este kicsit elcsapta a gyomrát egy nagyobb adag sztrapacska elfogyasztása miatt.

Mivel vészesen közeledett a déli harangszó így ebédelni indultunk. A választás egy magyaros étteremre esett. Mindenki szépen fogyasztott, különösen Dave-et volt jó látni, hogy milyen jó étvággyal eszi a kolozsvári töltött káposztát, tejfölt például kétszer is szedett rá, de ahogy körbenéztem szépen fogyott a bakonyi sertésborda és a lecsós szűzérme is. Egyedül Andy volt visszafogottabb, mert előző este kicsit elcsapta a gyomrát egy férfias adag fűszeres pleskavica elfogyasztása után. Közben felemlegettünk néhány régi nagy sztorit, például Cynthiát, aki egy Dél-Hoxton-i dzsekiszabóságban dolgozó közepesen nimfomán rajongó volt, és egy ’82-es, a The Tube-ban tartott koncert után a zenekar helyett három technikus vitt az öltözőbe. Mekkora idők voltak. Az idényjellegű desszert, a gesztenyepüré elfogyasztása után az órámra néztem és döbbentem konstatáltam, hogy már dél is elmúlott, irány a Puskás stadion, hangbeállás kezdődik. A délután 4 órás kapunyitás és a zuhogó eső ellenére, már így dél előtt néhány perccel is több ezren várakoztak a bejáratok előtt, ebből is látszik, hogy igazi brit végvár vagyunk. A színpadon minden rendben, a soundcheck gyorsan szalad, egyedül Andytől kérdezem, hogy a kor szellemnek megfelelően nem kéne-e neki is egy laptop és a koncert közben tudna válaszolni a leveleire vagy akár pasziánszozhatna is. Harsány nevetés a válasz, de mivel közben már dél is elmúlott ismét taxit hívtunk irány a szállás egy kis délutáni pihenőre.

Ébredés után nincs mese, szedelőzködni kell, gyors zuhany, előkerülnek a fellépő ruhák, a szemceruzák és minden, egy óra múlva már elsötétített taxikkal cipelem át a fiúkat a városon. Szerencsére időközben már Andy is jobban lett, előző este egy nagyobb adag füstölt káposztaleves elfogyasztása után kicsit elcsapta a gyomrát Pozsonyban, de jelez, hogy most már minden ok, végig fog tudni integetni. A stadion körül egyre nagyobb a tömeg és az időjárás is úgy tűnik megadta magát, néha még a nap is kisüt. Miután elfoglaltuk a backstage-t kinézek egy kicsit a 40 ezres hömpölygő tömegbe. Érdekes látni, hogy átalakult a közönség. Jó pár éve egy átlagos Depeche Mode-koncerten 100 nézőből volt átlag 40 Dave Gahan, 20 Martin Gore (de csak azért mert Martinnak nehezebb volt lenni, mint a simán felnyírt Dave-nek), aztán valami megmagyarázhatatlan okból 10 Martin Gore-nak öltözött Robert Smith és csupán néhány százalék Andy, Alan vagy Vince Clarke és persze ne felejtsük el a vidéki szakközépiskolák csekélyszámú, de mégis létező Ákos imitátorait sem. De hát az egykori Dave-ek és Martin-ok ma már rég egyéni vállalkozók vagy területi képviselők egy céges Opel Corsa fedélzetén, ahol akár az év végi prémiumba is kerülhetne az indivídum kimutatása, így némi meglepetésemre az outfitek között több volt a krémszínű nyári nadrág, mint a Martens bakancs, arról nem is beszélve, hogy sehol egy becsületes grufti, dark vagy EBM-es, de még egy rohadt bomber dzseki se. Úgyhogy úgy tűnik végképp eltűntek azok a rajongók, aki karácsonykor úgy adták át az ajándék fekete zoknit a kedvesüknek, hogy közben a háttérben a mennyből az angyal helyett a „Basildonból a Mód eljött hozzátok…” szólt.

Tovább folytatva a helyszín felderítését megállapítható, hogy régi kedves magyar szokásként sem a sörpultok, sem a WC-k száma nem kielégítő, bár végül is logikus: ha kevesebbet iszol, kevesebbet is pisilsz. Közben egyre gyakrabban fürkészem az eget, ahogy sötétedik gyűlnek a felhők is, ha emlékeim nem csalnak utoljára talán 1993-ban adott a DM úgy szabadtéri koncertet Budapesten, hogy nem kellett szarrá ázni. Itt az ideje visszamennem barátaimhoz a backstage-be. A csapat már szedelőzködik, csak Andy kap be néhány falatot, egész nap alig evett, mivel előző este Pozsonyban egy nagyobb adat füstölt tarjával töltött tátrai pisztráng miatt kicsit elcsapta a gyomrát. Már a színpad lépcsőnél állunk, amikor Dave felé fordulok, összeakad a tekintetünk: „Is it will be a rájv Dájv?” kérdezem tőle, mivel jól beszélek angolul. „Yes it is will be” válaszolja huncut mosollyal és elindulnak.

A színpadon egy hatalmas kivetítő, mindkét oldalon egy-egy kisebb is, na de ettől nem esünk hasra, ma már egy közepes sörgyári majálison is ilyen előtt tántorog Horváth Csárli, vagy Demjén Rózsi. Minden különösebb intro nélkül belekezdenek az új album első dalába az In Chaninsbe. Első fülelésre a hangzás borzalmas, eltúlzott basszusok, indokolatlanul erős lábdob sound és Dave éneke valahol a semmiben, már az első percekben érezhető, hogy betegsége után még nincs ereje teljében. A következő dal a Wrong, ezt legalább mindenki ismeri, a színpad hangulatos pirosba borul, de a hangzás nem változik sem ekkor, sem az ezt követő Hole To Feedre sem, amit még a háttérvetítés pazar színorgiája sem ment meg. Ezzel a három számmal szerencsére az új lemez egyenlőre letudva, a hangulat pedig olyan, mint az afrikai elefánt füle, lapos és szürke. Mindenki érezhetően a régi dalokat várja és Dave Gahan kifogyhatatlan energiájú ámokfutását a színpadon, de sajnos tudomásul kell venni, hogy a világ legjobb frontembere már 47 éves, nemrég műtötték, így nem várható tőle az a tempó, ami mellett a magyar válogatottnak nevezett labdarúgó alakulat bármelyik tagja a koncert közepén összeesett volna. No de innen visszaugrik a műsor 93-ba, Walking In My Shoes. Dave érezhetően kíméli magát, a hangulat picit emelkedik, különösen miután az It’s No Good következik, ahol Dave megszabadul zakójától, ezzel hatalmas örömet szerezve több ezer darab elhanyagolt nemi életű, fővárosi adminisztrátor hölgynek. Már ekkor feltűnő az, ami az egész koncertet végigkíséri: ha valamelyik dal hangszerelése kicsit át van gyúrva, akkor a közönség nagy része egyáltalán nem ismeri meg. Aztán jön egy igazi klasszikus, a Question Of Time-ot az is ismeri, aki a zenekart amúgy nem és végre Dave is mozdul: a jól megszokott, balettosokat megszégyenítő pörgés a mikrofonállvánnyal a kézben igazi DM védjegy, éppúgy, mint Andy esetlen integetése a szintetizátor mögül. Ráadásul a „with my little one” sornál Dave diszkréten magához nyúl, amit a kivetítők véletlenül épp telibe mutatnak, amitől a hölgyek végképp csúcs közelbe kerülnek. A két pörgősebb dal után az előző DM lemez legnagyobb slágere az Precious jön, ami akár le is ültethetné a hangulatot, ha Martin végre nem zúzna oda egy olyan nyers és hangos gitárszólót, amitől legalább 3000, az alkalomra frissen kiszedett szemöldök ráncolódik össze egyszerre. Ez volt az első pillanat a koncerten, amikor a zenekar kilépett a biztonsági játék kategóriájából és kicsit odacsapott. Aztán a további lassulás jegyében jön a Fly On The Windscreen, a zenekar egyik legjobb korszakának egyik legjobb dala, amolyan örök titkos favorit, gyönyörű pontokból összeálló háttérvetítéssel. A hangzás továbbra is egy alföldi diszkó proggy-house estjének a soundját idézi, de ez a dal hangszerelésileg legalább van olyan szellős, hogy nem árt neki. Aztán jön a Jezebel, ami az új album egyik dögunalmas tétele, és itt is pont ilyen, de kellenek ilyen dalok is, hogy lelkiismeret furdalás nélkül lehessen sört venni. A lassú blokkot a Question Of Lusttal folytatják, majd a Come Back és az új kislemez, a Peace következik, melyek hatására annyira leül a hangulat amennyire csak lehet, sőt a természet is közbeszól, hogy elege van a töketlenkedésből, mivel a szemerkélő eső kegyetlenül zuhogni kezd.

A koncert utolsó harmadára az In Your Roommal fordul rá a csapat, ahol Martin végre ismét úgy ver oda a gitárjával, hogy a közönség ilyentájt már a televízió előtt bóbiskolni szokott fele azonnal vigyázva áll. Aztán az első felvonás zárásaként jön négy kihagyhatatlan DM klasszikus I Feel You, Policy Of Truth, Enjoy The Silence, Never Let Me Down, természetesen a több mint 20 éve elmaradhatatlan kaszáló kézerdővel, ami mindig hihetetlen látvány és közben valahogy Mr. Hangmérnök is visszavesz a hupákolásból.

Rövid várakozás után mindenki örömére a Strippeddel jön vissza a csapat, aztán jön a Master And Servant, amit úgy basznak el, amit ritkaság látni, Dave torkán nemigen jön ki valamiért hang, ami Martint annyira megzavarja, hogy teljesen rossz helyeken lép be, inkább összenevetnek és hagyják az egészet a francba, a szám első fele ének nélkül megy le. Ezt a blokkot a Strangelove zárja, zenekar el, majd ismét vissza, Personal Jesus, aztán zárásképpen a Waiting For The Night, ami nagyot üt a hűvös, esős budapesti éjszakában.

Összegezve egy meglehetősen fáradt és közepesen szétesett koncertet láttunk, ahol a dallista összeállításával érezhetően Dave-et kímélték, de ugyanakkor ne felejtsük el, hogy volt 2 olyan ember a színpadon, akinek bármit meg lehet bocsájtani, hiszen az egyikük annyi zseniális dalt írt, amennyit talán senki, a másikuk pedig egész egyszerűen a világ legjobb frontembere és kész. A legfontosabb pedig, hogy itt voltak.

A backstage-be visszatérve még megveregettem a fiúk vállát, It was a rájv Dájv, wasn’t is? kérdeztem, „Yes it was a rájv” válaszolta, aztán kezet ráztunk és elsiettem, mivel már vártak. Vissza az intézetbe. Januárban újra találkozunk.

Még több Popcorn

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.

Eladó a Bárányok hallgatnak című filmből ismert horrorház

Buffalo Bill házát egész olcsón meg lehet venni.

Digitálisan felújították és tévében közvetítik a legendás 6:3-as magyar-angol meccset

Onnan indultak, hogy volt egy tévé képernyőjéről kamerával felvett fekete-fehér felvételük.

Kommentek

Tényleg, teljesen megújultunk, de még mielőtt a szívükhöz kapnának sokan, zenéből is még több lesz.
35,017KedvelőTetszik
2,750KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Manu Delago az A38 Hajón – Kedden este Budapesten lép fel a handpan egyik legnevesebb művésze

Utolsó hetéhez érkezett az idei CAFe Budapest, a régió legfontosabb összművészeti fesztiválja.

Popmetálos kataklizma, kis földtörténeti tanulmánnyal – Meghallgattunk négy metállemezt

Megkritizáltuk gyorsan a Heathen, az Amaranthe (képünkön), a The Ocean és a Kataklysm lemezeit.

Budapestről is jelentkezik majd a 2020-as MTV EMA gála

Magyarország Kormánya is támogatja az eseményt, amit a Little Mix vezet majd Londonból.

Ó, kapitány – Premieren a BAAB legújabb klipje

A BAAB zenekar idén sem tétlenkedett., bár az év számukra sem a tervezettek szerint alakult

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.