Hirdetés
Hirdetés

Ismét aktív a My Dying Bride – Aaron Stainthorpe nyílt levelet írt a zenekari szünet okairól

my-dying-bride-3.png

A tavalyi év végén a My Dying Bride rövid közleményben tudatta a világgal, hogy határozatlan ideig szünetel a zenekar működése. Konkrétumok akkor nem hangzottak el, mindössze annyit lehetett tudni, hogy Aaron Stainthorpe énekes egyik családtagja betegedett meg komolyan, és az ő felépüléséig semmilyen zenekari aktivitás nem várható. Szerencsére a mai napon a brit doom / death metal egyik alapcsapata Facebook-oldalán jó híreket közölt: az énekes kislányát a legutóbbi vizsgálatok alapján tünetmentesnek nyilvánították, az új album pedig készen áll a befejezésre. Aaron üzenetét a hajtás után olvashatjátok. 

Sokan közületek töprenghettek azon, mi történt a zenekarral, mióta minden leszervezett koncertünket lemondtuk 2017 végén. Nos, itt a válasz.

2017 szeptemberében az én gyönyörű kislányomat mindössze öt évesen rákbetegséggel diagnosztizálták. Ez hír teljesen lesújtotta a teljes családomat, a közeli barátokat, és természetesen a My Dying Bride tagjait, valamint a velünk dolgozó kollégákat is. Az aggodalom és a pánik fekete lyuka nyít meg előttem, és rettegtem attól, mi következik. A rémület, ami körülvette ezt a szörnyű betegséget, brutális és könyörtelen volt.

Egy nagymértékben pusztító, de szükséges kemoterápia kezdődött, majd egy idő után műtéti úton eltávolították a tumort, de sajnos áttétek képződtek. 2018 elején egy második komoly operációra volt szükség, ami által végre megszabadultunk a fő daganattól, de továbbra is maradtak fertőzött sejtek a testében, így sugárkezelésre volt szükség. A mellékhatások teljesen összetörték őt, és a szívem annyira fájt, mint még soha azelőtt. Egy súlyosan beteg gyermek édesapjaként a teljes összeomlás szélére kerültem.

Életünk legrosszabb éve után megkaptuk a hírt, amit sokan soha nem kapnak meg: a lányom tünetmentes. Győzelmet aratott Isten egyik legkeserűbb és leggyűlöletesebb teremtménye fölött. A pozitív eredmény ellenére még éveken át tartó vizsgálatokkal és lehetséges komplikációkkal kell szembenéznünk, rengetegszer vissza kell majd térnünk a kórházba. Egész hátralévő életemben aggódni fogok érte, de remélem, hogy amikor végül eljön az én időm, egy erőteljes és határozott nőt láthatok majd.

Köszönetünket szeretném kifejezni azoknak a csodálatos embereknek, akik a Leedsi NHS Gyermekkórházban dolgoznak, mindenért, amit tettek értünk, és szintén köszönetet mondok a rákos gyermekeket segítő Candlelighters alapítványnak végtelen és szeretetteljes támogatásukért.

A zenekar a sokkoló hírek óta rövidebb szünetet tartott, de fokozatosan összeszedtük magunkat, és elkezdtünk dolgozni a következő albumon. Örömmel mondhatjuk el mindenkinek, hogy már úton van, és majdnem teljesen elkészült. A megírásában eddig nem volt alkalmam részt venni, de a következő hetekben kézbe veszem a tollat. Új vágyak és célok dolgoznak bennem, hogy kiteljesítsem a szerepem e figyelemreméltó zenekar szövegírójaként és énekeseként. Visszatértünk!

Üdv.,
Aaron

Valószínűleg kevés ennél örömtelibb hírünk lesz a közeljövőben a stílus követői számára.  

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló