Hirdetés
Hirdetés

Ismét veszített a Nevermind baba a Nirvana ellen

Spencer Elden egy ideig jól elvolt azzal a ténnyel, hogy ő szerepel a Nirvana Nevermind című lemezének borítóján. Aztán egy ideje már nincs olyan jól ezzel a ténnyel, már nem úgy akar belőle pénzt csinálni, hogy ezzel turnézik, hanem perre adta a fejét. Ezt utasították el ismét, most éppen azt mondván, jóval az elévülési időn túl nyújtották be a keresetet. Fernando M. Olguin bíró ezen kívül a per újbóli benyújtásától is eltiltotta Eldent, bár még fellebbezhet a most 31 éves férfi.

Elden amúgy négy hónapos volt, amikor apja barátja, Kirk Weddle fotós 200 dollárt fizetett azért, hogy lefotózza őt egy medencében a Nevermind borítójára. Később aztán, már felnőtt korában, többször is újrafotózták a képet, és a „Nevermind” szót is rátetováltatta a mellkasára. Először 2021-ben perelte be a Weddle-t, a zenekart, a kiadót, méghozzá gyermek szexuális kizsákmányolása miatt, mondván, nem tudott hozzájárulni a képének felhasználásához. Miután azt elutasították, Elden újra beadta januárban a keresetet, azt állítva, hogy a képek tulajdonképpen gyermekpornográfiát mutatnak, de törölték belőle azt az állítást, tudatosan hasznot húztak a szexuális kereskedelemből.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók