Hirdetés
Hirdetés

Iráni zenészekkel készített titokban lemezt egy izraeli énekes

„Nem értek egyet semmivel, ami azzal jár, hogy Iránt ellenségünknek tekintsük”

mondja Liraz Charhi, aki titokban iráni zenészekkel vette fel új lemezét. A perzsa felmenőkkel rendelkező izraeli énekesnő régi vágya volt ez a művészi együttműködés a két állam közötti ellenségeskedés ellenére.

Hirdetés

Annyira titokban kellett tartani a dolgot, hogy a kommunikáció a zenészek között például a Telegram segítségével történt, a pénzmozgást pedig valamilyen harmadik ország beiktatásával oldották meg.

„Technikailag is nagyon nehéz volt, de érzelmileg sokkal nehezebb. Éjszakánként úgy éreztem, hogy rosszat teszek, és veszélybe sodrom ezeket az embereket, akiket ezért simán letartóztathatnak.”

– mondta egy interjúban a 42 éves Charhi.

A hírekből már gyakorlatilag mindenki tudja, hogy a két ország ősellenségnek tekinti egymást, az utóbbi években néha összecsapnak, és mindkét kormány kémkedés vádjával tartóztat le embereket. Májusban az iráni parlament elfogadott egy törvényt, amely bünteti az Izraellel folytatott együttműködés különféle típusait, ideértve az izraeli szoftverek használatát is. Eközben Izrael támogatja az Iránnal szembeni amerikai szankciókat, amik Irán szerint megnyomorítják a gazdaságot.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,156KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,590FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók