Hirdetés
Hirdetés

Innen már csak Justin Bieber hiányzik – Steve Aoki-lemezkritika

Steve Aoki – Wonderland
(Dim Mak / Ultra Music)

Steve Aoki kétségtelenül a mostani tinédzserkorosztály egyik nagy kedvence, aki az egyik elsőszámú felelőse az elektronikus zene térhódításának az Egyesült Államokban, köszönhetően saját kiadójának, na meg milliomos apucijának. Eddigi DJ-ként, promóterként, kiadófőnökként és hivatásos partihedonistaként elkövetett munkássága után most első saját gyártású lemezével rukkolt elő, és bebizonyítja, hogy a rajta hallható elektronikus zene végérvényesen a mainstream szerves részévé vált, és a temérdek kollaboránsnak hála az is kiderül, hogy bárkiből lehet gagyi popzenészt kreálni egy szám erejéig, legyen szó akár a Weezer énekeséről, vagy az Exploited egykori tagjáról.

Gyorsan szeretném leszögezni, hogy a Wonderland annyiban elektronikus zene, hogy egy laptop is elég lehetett az elkészítéséhez. Valójában viszont egy igazi mai, 100%-ban tömegfogyasztásra szánt poplemez. Ezt úgy kell érteni, hogy már rögtön a lemez első hallgatása során úgy érezheti az ember, hogy valójában már az összes dalt ismeri a plázákból, kereskedelmi rádiókból és a legirritálóbb Facebook-ismerőseitől. Minden szám olyan, amit konkrétan bármelyik mai dance-huszár készíthetett volna, legyen szó az LMFAO-ról (nem meglepő módon egyébként ők is feltűnnek a lemezen), vagy bármelyik egyéb tucatgyártó söpredékről. Aoki Wonderlandje abszolút beleillik ebbe a világba, felhasználva a Guetta-formulát, amikor is minden egyes számhoz előránt valami (az ő esetében) közepesen ismert előadót.

Így lehetséges, hogy egy főleg lakossági electro- és plázadubstep-albumon olyan vendégszereplők jelennek meg, mint Rivers Cuomo a Weezerből, a Blink-182 dobosa Travis Barker, vagy az Exploited és a Die Kreuzen punkzenekarok volt tagjai. Meg persze a kötelező elektrofekák, mint Lil’ Jon, Kid Cudi vagy a Zuper Blahq név mögé bújó will.i.am a Black Eyed Peasből. (Csodálkoznánk is, ha ő lemaradt volna egy ilyen lemezről.) Viszont hiába a változatosnak tűnő vendéglista, zeneileg az egész egy hatalmas rágógumi lufi, ami érdekes elsőre, de fél perc múlva fúj valaki egy ugyanilyet csak más színű rágóból.

Egyébként pedig egészen letaglózó olyan számokat hallani 2012-ben, mint például a Ladi Dadi (tényleg ez a címe). Senkinek sem kívánom azt a horrorisztikus érzést, amikor egy dal hallgatásánál a ’90-es évek végi Sterbinszky-Spigiboy-féle Bank Dance Hall stílusú, buffalocipős house ugrik be, hogy aztán egy már-már röhejesen erőltetett dubstep-kiállásba torkolljon az egész. Annyi pozitívum van ebben a dalban, hogy legalább el lehet különíteni a többitől. Mert amúgy szinte az összes szám ugyanarra az autotune-nal dúsított ének + legatyásított electrohouse-kaptafára épül és még a Control Freak című pofátlan Justice-koppintás sem segít ezen az összképen.

Annyira bántóan ostoba szinte az összes dal, annyira meg van benne minden, amit az emberek gyűlölhetnek a mai dubstep-electrohouse-vonalban, hogy egy idő után komoly szellemi retardációt okozhat a lemez többszöri hallgatása, ahogyan nekem is egyre sűrűbben kell használnom a helyesírás ellenőrzőt. Az még nagyjából oké, hogy az album eleji rádiópop tökéletes kikapcsolódás azoknak, akik az MTV zenei kínálatával teljes mértékig megelégszenek, de a felétől kezdődő álkemény durvulást kizárt, hogy bárki élvezze 17 év és 100-as IQ fölött. Egyedül a Heartbreaker elszállós electropopja az, ami mintha egész jó lenne, de aztán a vállamon üldögélő angyalka a saját vasvillájával szúrja agyon a fülembe suttogó kisördögöt és már is ugyanolyan unalmas zajmasszává válik ez is, mint a többi.

A legdurvább ebben az egészben, hogy pont Steve Aoki az, aki a Dim Mak nevű kiadójának köszönhetően eljuttatta az európai elektronikus zenét az amerikai tinédzserek iPodjaira és tömegjelenséget csinált belőle, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy ma már Justin Bieber is dubstep lemezen dolgozik. Ez a folyamat viszont tökéletesen megmutatja, hogyan válik az electro vagy a dubstep egy korosztály szubkultúrájából lakossági diszkóvá, majd végezetül MTV-s popikonok aktuális trendjévé, amivel egy rövid siker erejéig képes azonosulni rapper is, rocker is, és meg Justin Bieber is.

Az alábbi videók elrettentésül szolgálnak.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló