Hirdetés
Hirdetés

Ingyen stúdió a Converse-től

Converse Rubber Tracks néven új stúdió nyílik Brooklynban még idén ősszel. Az új hely feltörekvő zenekaroknak biztosít majd ingyen stúdióidőt, hogy ezzel is megkönnyítsék nekik a kezdeti lépéseiket. Persze ez nem csak annyiból áll, hogy besétál a csapat és már veheti is fel a dolgait, előre kell jelentkezni ezen a linken. Geoff Cottrill, a Converse marketingigazgatója elmondta, hogy a ruhamárka már a régóta támogatja a zenét, így ez a stúdió tulajdonképpen természetes lépés volt tőlük. A Rubber Tracks egyébként nem áll meg ott, hogy profi stúdiót biztosít, fel is veszik videóra a munkafolyamatokat, próbákat, amit később megvágva, akár klipként is lehet tálalni. Sőt, honlapján amolyan hét előadója, hét dala tartalmat is megjelentet majd a klipekkel, videókkal egyetemben. Tehát igazából most már csak a New York-i repülőjegyet kell megvenni a kezdő zenekaroknak, és irány a stúdió.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló