Laza kétharmad ház előtt adott vendégekkel megspékelt, maratoni életműkoncertet az Arénában az idén harmincéves Bikini zenekar. Szombat esti hangulatjelentés a színpad előtti VIP-dühöngő hátsó traktusaiból.
1982-ben nem csak a Bikinit alapították meg, hanem az országnak sikerült csatlakoznia a Nemzetközi Valutaalaphoz is – idegen szitokszóval az IMF-hez. El tud képzelni a kedves olvasó ennél frankóbb felkonferálást 2012-ben egy olyan koncerten, aminek a közönségét jobbára az életük munkáját jogosan féltő, megviselt arcú középkorú házaspárok teszik ki? Az elsöprő fújolás természetesen nem maradt el, és miközben a kiszemelt helyünk felé közelítünk, hangos éljenzés jelzi, amikor a színpad hátterére kivetített Kádár-kori életképek között felbukkan a Szokol 403-as rádió és a Trabant Deluxe, de a leghangosabb ovációt egyértelműen a szeméremdombig nyújtott pólós cascós csajok után megjelenő sárgaréz bélás, és a másfél forintos buszjegy váltja ki. Ekkorra már mi is a helyünkre értünk, és tökéletes hangulatindikátorok vesznek körül minket: mögöttünk a vaskordonon könyöklő középkorú házaspár és a Bakonybél FC-s sálat lengető fiatalabb rajongók, mellettem Péter, aki a nyolcvanas években egy párkapcsolat révén habarodott bele a Bikinibe, így magabiztosan felismer minden olyan számot, amit én esetleg nem. Előttünk pedig nem más, mint az obligát fickó, akinek minden szám felkonferálásánál be kell ordítania valamit a zenekarnak.
A koncert az Olcsó vigasszal indul, és egészen jó ötletnek tűnik, hogy a számok másfél perc után, átkötéssel folynak át a következőbe, de ez sajnos véget is ér a Körutazás a Balkánon című dallal. A közönség ugyanis már ekkor jelentős slágerérzékenységet mutat: bármilyen dalra, ami az utóbbi tizenkét évben született, nagyjából másfél perc után fásultan kezdi bámulni a kivetítőn felvillanó lakótelepi életképeket, fraktálokat és Kádár Jánost. Péterrel megállapítjuk, hogy D. Nagy Lajos énekesnek szinte semmit nem változott a hangja, azonban korosodó rockerhez illően negyed óra elteltével nem levetkőzni, hanem felöltözni kezd a színpadon. Közben szép lassan felsorakozik a majdnem teljes Bikini-életmű, a Lassan szopogasd… ahogy ti zenéltektől kezdve az Angyali üdvözletig, de ahogy számítani lehetett rá, harmincéves jubileum ide vagy oda, a Nagy Feró-féle ős-Bikini első két lemezéről egy árva dal nem hangzik el.
A koncert első blokkját a 2007-ben elhunyt Daczi Zsolt gitáros emlékére felvételről vetített Temesvári vasárnap zárja, majd Lojzi a színpadra invitálja az est első vendégét, a tizenhét éven át a Bikiniben játszó, jelenleg a Favágók zenekar sorait erősítő Gallai Pétert, és kezdetét veszi… a Szállj fel magasra. Igen, ez bizony az a dal. Péter barátommal körbetekintünk, majd összenézünk: az az érdekes helyzet állt elő ugyanis, hogy első ízben énekel egyszerre mindegyik indikátorunk, és hiába szórakoztató a mostanra már egészen eldemjénesedett arcú Gallai, mégis érdekesen veszi ki magát, hogy másfél óra után egy Piramis-slágerben kulminál a Bikini-koncert. „Hol vagy, Fe-ró?!” – üvölti el magát az obligát fickó.
Fotók: Barakonyi Szabolcs
Feró még sehol, meglepetésből viszont továbbra sincs hiány, ugyanis míg az együttes javarésze elvonul hátulra pihegni, a színpadon terem Paddy McMullan és Whiskey Drinkers nevű bandája, egyenesen Írországból. Paddy budapesti lakosként ugyan meglehetősen jól beszéli a belfasti magyart, és jól tud születésnap alkalmából is köszönteni, de igazából ennek a rockkocsmás tingli-tanglinak – bár a Jaj-jaj című dal kétségkívül jó alap hozzá – semmi keresnivalója nem lenne egy jubileumi Bikini-koncerten. Sajnos az ezt követő, csemegének szánt szám, a big bandes hangszerelésű Veri az élet, majd a vonósnégyessel megspékelt, félórás akusztikus-balladás szekció se nem érdekes, se nem szól jól, és ezen már Nagy János dzesszzongorista sem segít. Az egy PG Csoport-szám erejéig („Maradunk, mint a magyarok, valamit mondani kell / Mária asszony, életünk mozdítsd el!”) fellépő Jantyik Zsolt pedig kifejezetten tenyérbemászó és borzalmas. A háttérben burjánzó fraktálokat ekkor felváltja az ikertornyok elleni meteortámadás és a világvége, a mögöttünk állók meg egyszerűen rábóbiskolnak a kordonra a Ne ébressz fel alatt. „Hol vagy, Fe-ró?!” – tör fel már belőlünk is az obligát fickó. Slágert követelünk!
Ha ez a kívánságunk egyelőre nem is teljesül, Peter Ogi viszont megjelenik, az összetartozásról beszél, és a Bikini kíséretével elénekli a No Man is an Island című dalát, nagy tapsot kap, és nekem ez a Bowie-arcú túlélő lesz végül a koncert csúcspontja. Hamarosan Feró is megérkezik, a dalszövegeiben legalábbis, és végre megrázza az együttes a slágerfát is, és bemutatja a legjobb, keserédes-szarkasztikus számait: Megüssem, vagy ne üssem (erre rögtön felébredtek mögöttünk); A férfi megy, a nő marad; Fagyi; Nehéz a dolga; Ki visz haza; majd a Mielőtt elmegyek után még kétszer tapsolják vissza az együttest, legvégül a két egykori Rolls-tag, D. Nagy Lajos és Trunkos András egy színpadon játsszák el az Adj helyet magad mellett című dalt.
Miután Feró nélkül az sem hangzott el, hogy ha a kritikusnak nincs jobb dolga, tolja le a Bikinit, mi sem tesszük, így összegzésül annyiban maradhatunk: a Bikini egy tisztességgel végigjátszott – külön dicséretet érdemel a szaxofonos Makovics Dénes –, ám a töltelékrészek miatt felejthető koncertet adott. És hogy a nézőket se kíméljük: Lojzi sokkal jobban bírja a közönségénél, így a negyvenéves jubileumi koncerten vélhetően üres nézőtérrel fogja szembetalálni magát.
