Hirdetés
Hirdetés

Ilyen volt iamyank posztapokaliptikus szertartása a Budapest Parkban

Először lépett fel iamyank Láttam a jövőt meghalni című lemezével a Budapest Park színpadán, az Analog Balaton előtt, és ebből az apropóból egy különleges szettel készültek, amit csak itt játszottak, különleges vizuállal és Mad Max-szökevény sminkkel, ruhával. A dalokat némileg áthangszerelt köntösben szólaltatták meg, öt fúvós – Varga Dániel, Magda Zsolt, Janak Gergely, Meggyes Ádám, Nok Roland – közreműködésével, aminek következtében az amúgy is letaglózó élő hangzás még gazdagabb, még rétegezettebb lett, amit nagyon lelkesen fogadott az akkorra már szépen összegyűlt tömeg.
Aki visszamenne vagy kihagyta, most megnézheti a Fekete Oroszlánok élő verzióját.

A hangot iamyank maga keverte, és a videóvágás is az ő munkáját dicséri. Az este előkészületeiről és magáról a koncertről Bátori Gábor Jim / Sinco rengeteg fényképet készített, mi is megmutatunk ezekből egy galériára valót.
A két következő koncert szintén különlegesnek ígérkezik; először játszanak a Szigeten, illetve a Láttam a jövőt meghalni lemez fogantatásának helyszínére, a Fekete Zajra is visszatérnek. Ősszel egyetlen önálló budapesti koncertjük december 6-án lesz. 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,016KedvelőTetszik
3,065KövetőKövetés
4,570FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók