Természetesen nem tudjuk milyen volt az AC/DC visszatérő koncertje, mert nem voltunk ott a kaliforniai Indióban szombat este, de ha tippelnünk kéne, akkor azt mondanánk kiváló szórakozás lehetett.
Vannak viszont tények. Például, hogy
- ez volt 2016. szeptember 20. óta az első AC/DC-koncert, tehát bő hét év telt már el azóta, hogy legutóbb felléptek
- ez volt 2016. február 28. óta az első AC/DC-koncert, amin újra Brian Johnson énekelt, mert őt, hét és fél évvel ezelőtt kirúgta a csapat arra hivatkozva, hogy nem hall rendesen, és bevette a turnéra Axl Rose-t.
- ez volt az első koncert, amin Matt Laug dobolt, mert Phil Ruddot minden bizonnyal nem engedték be az Egyesült Államokba a terhelt (közel?)múltja miatt.
- ez volt az első koncert, amin élőben lehetett hallani dalokat a Power Up című legutóbbi, 2020-ban megjelent nagylemezről.
- ez volt az első, tényleges koncert, amin Brian Johnson elénekelte a Riff Raff című, még Bon Scott-tal felvett 1978-as számot.
Ez itt egy kalózfelvétel a fellépésről:
Mi pedig szeretnénk azért még tényként kezelni hogy felbukkannak még Magyarországon egyszer az életben, ide minden bizonnyal Ruddot is beengednék.