Hirdetés

Igyunk pálinkát! – Itt a Firkin új klipje

img_2051kicsi.jpg

Megjelent a Firkin új videója, ami a Whiskey In The Jar című népszerű kelta népdal magyar verziójához, az Igyunk pálinkát! című számhoz készült. Az új animációs videoklip stílusában, formavilágában, sőt, a szereplők tekintetében is a Hetedhét Székelyhez készült klip folytatása, emellett pedig igazi szilveszteri bulinóta a csapat szerint.

A Whiskey In The Jar régi ír sláger, amit több zenekar feldolgozott már, többek között a Metallica is. Ennek készítette el a Firkin a magyar változatát Igyunk pálinkát! címmel, ami a zenekar egyik legnépszerűbb slágere lett, és amihez most elkészült a videoklip is, amit a Lángoló olvasói láthatnak először.

A klippremiert szilveszter előttre időzítettük, hiszen ilyenkor mindenki ünnepel – és ünnepeljen is! Jól rezonál erre a hangulatra, nyilvánvalóan, az Igyunk pálinkát! című dal is, hiszen rendkívül pörgős és vidám – ráadásul most már nem csak hallgatni, hanem “nézni” is lehet.  Ezzel kívánunk mindenkinek eseményekben és örömben túltengő új évet. Részünkről nagyon várjuk 2018-at, hiszen márciusban jelenik meg az új albumunk, amelyet egy nagy tavaszi turné keretében számos helyen bemutatunk majd, és reméljük, hogy minél nagyobb közönséghez eljutunk

– mondta János Péter, a zenekar fuvolása és vezetője.

A Fonogram- és IMA-díjas Firkinnel, amely eddig 17 országban adott több mint 500 koncertet, élőben legközelebb a január 19-i, Barba Negrában megrendezett koncerten találkozhat a közönség. Ami pedig a videókat illeti, a Hetedhét Székely-Igyunk pálinkát!-tengelyen elstartolt univerzum a későbbiekben tovább bővül az Into the night-hoz készülő klippel.

A poszt megjelenését a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
830FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló