Hirdetés
Hirdetés

Iggy Pop beszólt a Clash-nek

A nemrég a Volton koncertező Iggy Pop pár napja a New York Timesnak adott interjút, amiből sok olyan dolog is kiderül, amit eddig talán nem is gondoltunk volna a punklegendáról. A beszélgetés elején Iggy arról beszél, hogy hosszú évek heroinhasználata és a rengeteg sérülés után, amelyeket a fellépésein szerzett, még mindig kifejezetten jó passzban van és egy egészséges 65 évesnek érzi magát, akinek szerencsére a sok sebesülésből soha nem lett maradandó károsodása. Azt is elmondja, hogy a még mindig energikus színpadi jelenléte annak köszönhető, hogy máig úgy megy ki a közönség elé, mintha meg akarná ölni őket. Ma már Miamiban él egy öröklakásban, amit egy ismerősétől vásárolt és korábban Fidel Castro által küldött Amerika-ellenes szélsőségesek éltek ott. (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Azonban sokkal érdekesebb az a rész, ahol az énekes bevallja, ugyan sokkal jobban fogadta a brit punkmozgalmat, mint annak idején a hippiket, de sohasem csípte a politizáló punkokat és máig nem hisz bennük. Külön beszólt a Clash-nek, akik szerinte csak addig akarták a világot politikailag igazságosabbá tenni, amíg a rajongóik vették a lemezeiket, ezért sohasem dőlt be a zenekar hitelességének. A társalgás témája ezután áttér a rocklegenda péniszére és Iggy azt kívánja, bárcsak többet dugott volna, mint eddig, és úgy definiálja a farkát, mint egy nagy befolyású érdekcsoport egy politikai párton belül.

Végezetül arról is beszél, hogy zsenge fiatalként, ugyan miért nem ugrál már a közönség közé. Philip Glass amerikai zeneszerző kérte fel két éve, hogy énekeljen Tibetért a New York-i Carnegie Hallban. A Patti Smith Groupból ismert Lenny Kaye belekezdett a Now I Wanna Be Your Dogba, akkor az énekes kicsit túl lassúnak találta a tempót és kifogyott az ötletekből, ezért gondolt egyet és túl a hatvanon beledőlt a közönségbe a színpadról. Mivel a Tibet-mentő közönség tagjai sajnos nem azokból a tipikus rock and roll arcokból álltak, ezért nem volt aki elkapja őt és csúnyán összetörte magát. Azóta egy stage divingot sem csinált, mivel szerinte az emelvények egyre magasabbak, ő pedig egyre öregebb már.

Advertisement
39,156KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,590FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló