Hirdetés
Hirdetés

Igazi élmény, pár hibával

Secret Chiefs 3 @ A38 Hajó 2010.05.03.

Alig voltunk. Pár ember lézengett a hajó gyomrában, de legalább megnyugodhattam, hogy ez nem lesz olyan sznob-buli, mint az Ulver volt ugyanitt. Akkor majdnem mindenkit fel akartam pofozni, aki csak azért jött, mert "hallotta, hogy menő és/vagy felírták". Ezúttal ez a veszély nem fenyegetett, holott a Secret Chiefs 3 valószínűleg az egyik legizgalmasabb formáció mostanság. A Trey Spruance által vezetett csapat egy igazi olvasztótégely zeneileg. Van itt minden a jazztől a surf rockon át egészen a keleti népzenéig, ami már önmagában is izgalmas egyveleg, de ha ezt megszórjuk egy kis elektronikával és némi illegális cuccal, akkor egy katarzisba hajló előadást kaphatunk.

Nos, ideálisan így kellett volna lennie, de egy kicsit megbicsaklott a dolog. Valahogy a hangulat nem állt össze. Lehet, hogy a negyedház miatt, mindenesetre a zenekar sem tűnt olyan könnyednek, mint ahogy az interneten keringő videókon látszik. Kicsit olyan kötelező kör jellegű volt az egész koncert. Kirázták, lenyomták, mint egy fasza haknit. Egyedül a dobos fickó nyálazta össze a szerkót, de rajta meg azt éreztem, hogy neki minden mindegy, ő akkor is ilyen boldog lenne, ha gyapotot kellene szüretelni Azerbajdzsánban. Persze tudom, hogy ha kevesen vannak, az kicsit rossz, de annyit biztosan állíthatok, hogy a megjelent – nyugodtan mondhatom – fanatikus közönség kitett magáért és egy ordítozó faszkalapon kívül nem volt semmi szégyellnivaló.

Egyébként nem akarok keseregni, mert még így is frenetikus élmény volt. Remekül felépített, profin levezetett show: kezdésnek egy giga zúzás, ami még egy Exploited típusú zenekarnak is jól állt volna, aztán szépen lassan vezettek ide-oda az érzelmi síkokon, mialatt ők remek zenei mókákkal szórakoztatták magukat (és minket), hogy a végén még egyet tomboljanak.

Szóval összességében egy remek, jól szerkesztett, hangulatos koncertet láttunk, igazi élmény volt, csak rövid és valószínűleg egy specifikusabb fesztiválon sokkal jobban ütött volna.

(A képek nem a helyszínen készültek.)

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló