Hirdetés
Hirdetés

Huszonöt éve nem léptem ki az utcára kendő nélkül – Tizedes és a Suicidal Tendencies


“Azért az látszik, kinek a fejére van rágyógyulva a kendő, és ki vette tegnap a koncerten” – mondja Tizedes. Ha valakin látszik, hogy rá van gyógyulva, az éppen ő. Legközelebbi rokonain kívül talán nincs is ember, aki tudná, hogy néz ki a kék Suicidal-kendő nélkül, mint ahogy azt sem tudja szinte senki, hogy mi a polgári neve. Ő a Tizedes, aki évtizedek óta kendőben, 13-as számú Suicidal-mezben, nyakig kitetoválva ott áll minden fontosabb hardcore- vagy thrash-koncerten. És, mondjuk így, uralja a terepet.

Itthon előbb ugrik be a Suicidal szó hallatán Tizedes alakja, mint Mike Muiré. Világos, hogy a Suicidal Tendencies magyarországi kultuszáról nem érdemes mást kérdezni. Nem valami rajongói klub vezetője ő (nem is az a rajongó típus), nem is Mike Muir-imitátor, nem is bandavezér. Hanem?

A nyolcvanas évek közepén, a kommunizmus utolsó évtizedében indult a történet, amikor Tizedesék társaságának (mondjuk úgy: a budapesti, Cpg utáni punk keményebb vonala) egyik tagja, Debreceni Gábor kijutott Amerikába, és hozott egy Suicidal-lemezt, méghozzá a legelsőt, meg egy Suicidal-baseballsapkát is. (A baseballsapka akkoriban Magyarországon nem számított mindennapi ruhadarabnak, punkoknak meg végképp eszükbe sem jutott volna ilyesmit hordani.)

A klasszikus punktól teljesen eltért a stílus, a zenei is, a ruháké is, megtetszett többeknek a punkból már kifelé oldalazó társaságból. Szép lassan szivárgott át az információ: az első műholdas csatornákon, a Skyon, a Superen megjelentek a videoklipek, így az abszolút MTV-menő Institutionalized is: “Itthon kezdett leáldozni a punknak. Addigra a Tizedesnek (a Tizedes meg a többiek zenekarnak) éppen vége lett, elkezdtük csinálni a Psychót. Már hallottuk a Suicidalt lemezről is, tévéből is, és más volt, nagyon más volt, amivel eddig punkban vagy hardcore punkban találkoztunk. Tetszett a név, jól hangzott: Suicidal. A Tizedes is ilyen depresszív, nihilista, szomorú dolog volt, nekem is voltak ilyen sötét gondolataim, szóval megtetszett. Valami új dolgot akartam. Egy haverom külföldön élt, rendeltem tőle kendőt. Akkor jött ki a Join the Army lemez, a borítón az állat kék kendőben. Megkaptam a kendőket, nyomdász voltam, rögtön lemásoltam, leszitáztattam vagy százat. És akkor, valamikor ‘87-ben vagy ‘88-ban talán, csináltam egy bulit, összehívtam minden havert a lakásomba, voltunk hatvanan 36 négyzetméteren, és mindenkinek adtam kendőt.” (A kendő 97-től már regisztrált, hivatalos, védett ruházati termék, Cyco Wear by Suicidal.)

Így kapott megkülönböztető jelzést a budapesti hardcore, a punkmozgalom legkeményebb magja. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején élte fénykorát a magyar Suicidal-maffia: Tizedest és barátait, a kendős, kitetovált, brutálpunkokat még a korszak legkeménykedősebb szubkultúrájának tagjai, a skinheadek is elkerülték, ha tehették.

Valamit hallottak arról, hogy Los Angelesben utcai bandák vannak, Crips, meg ilyenek, és tetszett is, hogy össztartás, keményítés, utcai szubkultúra, kendő, tetoválás.
“Akkoriban volt a Vér kötelez című film, ilyen börtönfilm, az is rátett egy lapáttal, akkor jöttek többen, hogy hú, ez a gengszterkedés de fasza.” Akkoriban nyergelt át az addig cowboyos imázsú Sex Action illetve Ganxsta Zolee is a hardcore-ra és persze a kék fejkendőre. Lett is kisebb balhé: először a Budapest Hardcore akkori élzenekara, a Leukémia basszusgitárosa piszkált oda egy interjúban a kovbojos dirty rock Sex Actionből hirtelen biohazardos Actionné lett neofitáknak, aztán Ganxsta rappelt vissza csúnyákat a Mr. Hardcore című számban, de a “kinek van nagyobb fasza?” típusú emberkedésből nem lett magyar HC-bandaháború. A legerősebb surlódás talán az volt, amikor Papp Gyuri, a Tizedes meg a többiek olykor békétlenkedésre is hajlamos énekese leoltotta egy koncerten Ganxstát. Később még a szintén kendős Hooligansszel volt kisebb pofozkodás egy Szigeten, levezető jelleggel.

“A Körvasútsorra jártunk ki piálni, az volt a törzshelyünk, vagy a klub, ha úgy tetszik, a Kolozsvár utcai piac mellett, mert csak ott lehetett csapolt Pilsnert kapni.” Na ja, mert a kendő és a Suicidal-mez után Tizedes harmadik legfontosabb identifikációs eleme a Pilsner Urquell. Évek óta nem megy sehova öt-tíz üveg Pilsner nélkül (most, a gazdasági válság váltott az olcsóbb Staropramenre), mindig van a kezében vagy keze ügyében, a kocsmákkal, klubokkal is lebeszélte, hogy beviheti bárhova a saját Pilsnerét, mert mást nem hajlandó inni. (A SAB helyében már régen leszerződtettem volna márkaarcnak, de legalábbis élethosszig tartó ellátást folyósíthatnának.) Esténként a körvasútsorról vonult tovább a kendős gang, hol a Totalcar, hol a Fekete Lyuk vagy a Hungária körúti Jamaikai Jamming felé.

De a Suicidalt élőben még senki sem látta. Vagy pénz nem volt, vagy útlevél, de leginkább egyik se. A rendszerváltás után, 1990-ben volt az első nagy ST-megmozdulás, az addigra teljesen a thrash mozgalom uszályába került Suicidal a Slayer, a Megadeth és a Testament mellékzenekaraként turnézott Európában (Clash of the Titans Tour), és egészen Münchenig közeledett.

Tizedes fogta magát, bérelt egy buszt egy újpesti irodától utazási irodától nagyon olcsón (fejenként tíz márkát meg talán ezer forintot kellett betolni), és harminc súlyos alakkal megindult Németországba. Kimentek már két nappal a koncert előtt, biztos ami biztos, jegyet szerezni, italozni, ilyenek. “Ott kiderült, hogy már elfogytak a jegyek, már csak ötöt kaptunk egy jegyáruházban. Árpiék odamentek lengyel jegyüzérekhez, hogy figyeljetek srácok, ha nem adtok jegyet, elvágjuk a torkotokat. Lett jegy. Ott találkoztam először Mike Muirral. Jó helyen ültünk az asszonnyal, egyszercsak valahogy föltűnt ott. Olyan Suicidal-pólóban voltam, amiből ‘83-ban csak ötszáz darab készült, kiszúrta, odajött, kérdezte, hogy honnan van. És akkor így eldumálgattunk. Két szót tudott magyarul, mert magyar bébiszittere volt, és az mondogatta, hogy kicsi baba, kicsi baba. Nem tudtunk sokat beszélni, mert persze többen észrevették, jöttek autogramért.”

A visszaút külön kaland volt, azt folytatásokban kellene közölni Korcsmáros Pál rajzaival. A lényeg, hogy az utazási iroda kinn felejtette őket, ebből kifolyólag a bajor főváros elegáns diplomatanegyede behatóan megismerkedhetett a magyar punkok italozási szokásaival, és legendás érdekérvényesítő képességével.

Később mélyült a személyes kapcsolat: sor került egy kis közös italozásra a salzburgi turnéállomáson, már ismerősként fogadták Tizedest a bécsi Madball-Ignite-Suicidal-koncerten. Amikor pedig majdnem három évtized után 2010-ben eljutott a Suicidal Magyarországra, végül még a backstage-be sem tudott bejutni, de a színpadról fölismerték a koncert után, jöttek nagy vigyorral kezelni.

“Ami igazán bosszantott, hogy a Bandanasszal nem játszhattunk előttük a West Balkánban. Úgy volt, hogy játszunk, de aztán a turnémenedzser beszerzett valami francia zenekart, és azt mondták, még egy nem lehet. Kurva ideges voltam.”

Egyébként érdekes módon a kendős imázsra és a csapatra épített, 1988-ban alapított Bandanas egyáltalán nem suicidales stílusú zenét játszik, sokkal közelebb áll a Slayer-féle klasszikus thrash-hez. “A kezdeti Bandanas egy kissé hasonlított, de az sem nagyon. Egyetlen Suicidal-számot sem játszottunk soha, nem érdekelnek engem az ilyen utánzó zenekarok, vagy most hogy mondják, tribute…”

Újabb érdekes adat: Tizedes eredeti, névadó zenekara, a Tizedes meg a többiek és a Suicidal egyidősek. 1981-ben alakult mindkettő. A Tizedes meg a többiek pont tavaly augusztusban lett harminc. Most éppen szünetel a Bandanas, inkább a Tizedes meg a többiekkel mozgolódtak valamennyit, megünneplendő a harmincadik évet. Tizedes saját fapados stúdióját is tologatja, az AMD új lemezét keverné, ha éppen nem lennének énekesproblémák.

Kendős srácok pedig még föl-föltűnnek ma is. “Fölveszik a kendőt most is néhányan. Néha azt érzem, hogy csak a kedvemért. A régi csapat már nincs meg, sokan meghaltak. Tüsi meghalt, Sotár meghalt, Kornél meghalt, Kis Csé meghalt, Buksza meghalt. Sokan. De vannak fiatalok is, akik hordják. Például Egerben vannak srácok, a Tisztán a cél felé. Szombathelyen is van egy csapat.”

“Ez úgy van, hogy ha valaki érzi, hogy föl kell vennie a kendőt, akkor fölveszi. Én huszonöt éve nem léptem ki az utcára kendő nélkül, talán meg sem ismernének már nélküle.”

Fotók: Nagyillés Szilárd

— * —

Az interjú még tavaly nyáron készült a szigetes Suicidal Tendencies-koncert alkalmából, január 25-én viszont a zenekar fellép a bécsi Gasometerben is a Biohazard társaságában, így ismét aktuálissá vált, hogy online is leközöljük. Pár frissebb ST-cucc:

 

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló