Hirdetés
Hirdetés

How to Grow – Premieren Zabos Regina és zenekara legújabb dala és klipje

Zabos Regina neve egyre ismertebb a hazai zenei életben. A vajdasági Csantavérről származó, 29 éves énekesnő még húszéves sem volt, amikor 2015-ben megnyerte a Fehérvár Hangja énekes tehetségkutató versenyt, legutóbb pedig decemberben találkozhattunk vele a Megasztárban, ahol énektanárként segítette a versenyzőket, ezt követően januárban a dupla telt házas Geszti Sixty arénakoncert színpadán állt a közönség előtt. Következő szereplése a DAL 2025-ben lesz, ahol Kálmán Tamás „KÁTÉ”-val készült közös dala bejutott a legjobb harminckettő produkció közé.

Hirdetés

A szakmai sikerek mellett talán a legfontosabb, hogy nemrég megalapította saját zenekarát, és rögtön egy klippremierrel debütál február 14-én, ami új fejezetet nyit a karrierjében. A csapat énekesnője és frontembere, valamint Szentgallay György basszusgitáros már 2020 elején megálmodták közös együttesüket. A megvalósítást azonban előbb a COVID-járvány, majd a rengeteg más teendő hátráltatta, így a zenekar végül csak 2024 őszén született meg. A hosszú tervezés mostanra ért be egy igazán erős csapattal: Zabos Reginával a mikrofon mögött, Szentgallay Györggyel basszusgitáron, Antal Gáborral zongorán és Debreci Norberttel a doboknál. 

Zenéjük egyszerre popos és érzékeny, finom R&B-, neo-soul- és jazzhatásokkal. Inspirációik között olyan nevek szerepelnek, mint Jorja Smith, Yebba, Jordan Rakei vagy Justin Timberlake, de az afroamerikai gospel és soul világa is erősen hat rájuk. Céljuk, hogy dalaik egyszerre legyenek fülbemászóak és zeneileg igényesek, a szövegek pedig őszinte, érzelmes tartalommal mélyítsék az összhatást. Nem csupán rétegközönséget szeretnének megszólítani, hanem minél több emberhez is eljutni, akár egy nagyszínpados koncerten, fesztiválon vagy egy hangulatos klubfellépésen. A frissen alakult zenekar garantáltan izgalmas és maradandó élményeket hoz a magyar zenei életbe.

Első daluk, a How To Grow története is jól tükrözi ezt az aprólékos hozzáállást. Regi és Gyuri évekkel ezelőtt írták meg az alapötletet, amely aztán hosszú ideig egy fiók mélyén pihent. Nemrég elővették, újragondolták és csiszolták, míg végül elnyerte mostani, végleges formáját. Erről mesélt a zenekar énekesnője bővebben. 

Miután mindketten belehaltunk a fájdalomba, hogy az élet semmiképp sem ad lehetőséget a közös alkotásra, szembementünk vele, és nem hagytuk, hogy még több értékes időt elvegyen tőlünk.

A How To Grow az élethez való felnövés útját meséli el, személyes tapasztalatokból táplálkozva. Egy utazás, tele tanulságokkal, kihívásokkal, veszteségekkel és győzelmekkel, mindezt Regina számára legőszintébb önazonossággal, legyen szó örömteli vagy fájdalmas pillanatokról.

A dal központi üzenete, hogy a nemet mondás képessége a felnőtté válás egyik legfontosabb eleme. Megtanít kiállni magunkért, és nemet mondani arra, ami nem épít minket. Ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy a hibák nem végzetesek, hanem az élet természetes részei, lehetőségek a tanulásra és fejlődésre.

A dalhoz videoklip is készült, amely vizuálisan is tökéletesen visszaadja a zene érzelmi világát. A megvalósításban az Art and Pepper Kft. is fontos szerepet játszott, nélkülük nem születhetett volna meg ilyen formában.

A forgatásra november közepén került sor, amikor a Megasztárban való közreműködés szinte minden időmet elrabolta. Előző éjszaka még az élő show utáni megbeszélésen ültem, miközben az járt a fejemben, hogy vajon hogyan fogok megjelenni hulla fáradt arccal az első klipforgatásomon, amikor szinte aludni sem lesz időm. Éjjel fél kettőkor még ott voltam a megbeszélésen, de reggel hatkor már Vecsésen kezdődött a nap. A hiszti elmaradt, és helyette hatalmas hála öntötte el a szívemet, hogy megélhettem az adott pillanat boldogságát, hogy végre elkészül életem első önálló videoklipje, mindez a csodás zenésztársaimmal, illetve a fantasztikus stábbal.

Ez a klip számomra egy új kezdet, hogy valóban elinduljak a saját utamon, és az álmaimnak éljek.

– mesélte Zabos Regina a klipforgatásról, aminek az eredménye megtekinthető itt:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,160KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,250FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók