Hirdetés
Hirdetés

Hosszú, effektpedálokkal kikövezett út vezet Eufóriába – Itt a Band In The Pit egyszámos albuma

band_in_the_pit.jpg

Nem akármilyen felvétellel jelentkezett a pszichedelikus rockban utazó dunaújvárosi Band In The Pit. A mecoptera című friss album egyetlen, majdnem egy órányi játékidejű dalmonstrumot tartalmaz, amit ráadásul egy az egyben feljátszva, analóg felvételi technikával készítettek. Mindenképpen kuriózum az anyag, kísérletezésre nyitott olvasóink mindenképpen olvassanak tovább! Premier a folytatásban. 

A dunaújvárosi instrumentális trió fennállásának tizedik esztendejét a negyedik, ’mecoptera’ címet kapott új albumával indítja. Hogy miért a skorpiófátyolkák rendjéről lett elkeresztelve az anyag, azt nem tudtuk meg, az viszont kiderült, hogy a zenekar nem sok pihenőt engedélyez magának a lemez megjelenése után sem, ugyanis a tervek szerint már a jövő héten ismét stúdióba vonulnak. Az album alapját egy pontosan egyórás próbatermi felvétel képezi, amit kidolgoztak és stúdiókörülmények között reprodukáltak. Teljesen analóg anyagról van szó, egyben feljátszva szalagra 54 perc 45 másodperc. Gondosan felépített hangzásvilágú, meditatív zene, súlyos riffekkel. Érződik rajta a kilencvenes évek Kyuss-féle sivatagi stoner rock-vonulat, és az amerikai blues alapú, pszichedelikus muzsikák hatása, szóval nem épp grindcore rajongóknak való, de akár ők is tehetnek vele egy próbát. A sajátos atmoszférájú téma, mely mindenféle effektpedálok használatával egyre fokozza a feszültséget, assan bontakozik ki, egyre jobban magához édesgetve a hallgatót.

A felvétel a budapesti LV Stúdió-ban Válik László közreműködésével jött létre és a Baby Gorilla Records gondozásában lát napvilágot előreláthatóan, akárcsak a legutóbbi album, kazetta formájában is. A borító részlet Kiss Anna ’Instabilitás’ című munkájából. 

A zenei hozzáállásuk saját bevallásuk szerint nem változott 2009 óta és továbbra is hozzák a tőlük megszokott formulát. Schneider Vilmos (basszusgitár) csak 2010-ben csatlakozott Késmárky Szabolcshoz (gitár) és Prókai Normanhoz (dob), de tagcserén nem esett át a zenekar. Említésre méltó és érezhető is, hogy Szabi és Vili már több mint húsz éve szerepelnek közös produkciókban. Kísérletező kedvük azonban nem hagyott alább. A következő album megjelenését  – mely kapcsolódik majd a ’mecoptera’-hoz – még az idén tervezik.

A skorpiófátyolkákat bemutatják március 16-án a veszprémi Szigonyban, április 6-án a pécsi Szabadkikötőben, április 16-án debreceni Modemben, július 8-án a Rockmaratonon Dunaújvárosban, és hamarosan érkezik a budapesti dátum is. Addig is további információk a Band In The Pit Facebookján és Soundcloudján

bbes9479albumc.jpg

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló