Hirdetés
Hirdetés

Hordom a jelet – A rövid életű, de kultikus Agnus Dei kislemezen

A Moiras Records a régi magyar rockfelvételek nagylemezen való megjelentetésén kívül a klasszikus kislemez formátum szerelmeseinek is kedvez, tavaly jött ki a Futurama beatzenekar két dala 52 év után 7”-en, aztán idén nyáron a Beatrice ritka stúdiófelvételeinek örülhettünk, most pedig a rövid életű, de kultikus Agnus Dei került sorra.

Hirdetés

1997-ben készült el az Agnus Dei egyetlen albuma Minden címmel. Az alternatív rock és dark wave határán egyensúlyozó formáció mindössze három évig, 1995 és 1998 között létezett. Csak kisebb klubkoncerteket adtak, majd nem sokkal bemutatkozó albumuk felvétele után feloszlottak.

„Az Agnus Deiben zeneileg nagy lehetőségek lettek volna, de aztán emberileg nem tudtunk együtt dolgozni. Én nem az egykori sikereket akartam meglovagolni, ezért sem alapítottuk újra az F.O. Systemet”

– nyilatkozta a zenekarról Mátyás Attila frontember egy későbbi interjúban.

A Moiras Records Hordom a jelet címmel a zenekar két erős dalát eleveníti fel kislemezen, ami 500 számozott példányban korlátozva lesz kapható 2021. október közepétől.

Megvásárolható az ismert lemezboltokban, illetve rendelés e-mailen: moiras@somoskiado.hu

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,150KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,110FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók