Hirdetés
Hirdetés

Hope Dies Last – Premieren a The Trousers új videója

Októberben jelenik meg a budapesti garázsrock-zenekar, a The Trousers hatodik nagylemeze. A zenekar korábban kihozott már két előzetest az új anyagról. A harmadik beharangozó dal, a Hope Dies Last videoklipjének képanyagát tavaly novemberben rögzítették Barna Máté és Havasi Balázs operatőrök, amikor a The Trousers a Junkies és az Auróra előtt lépett fel a Barba Negrában. Az anyagból az együttes énekes-gitárosának, Kőváry Zolinak az unokaöccse, Kőváry Dániel vágta össze a végső verziót.

Hirdetés

Mint Kőváry Zoli frontember elmondta, igazi rock n roll zenekarként csinálnak performance-klipeket, hiszen ez adja vissza a műfaj lényegét, de nagyszínpados videót most volt először lehetőségük csinálni.

A klip mostani online premierjével párhuzamosan a dal a Spotifyon és egyéb digitális felületeken is megjelenik kislemezként.

A klipet követően az új lemez októberben jelenik meg, amelyen a zenekar tagjain (Locke Péter-gitár, Lázár András – basszusgitár, Gulyás Antal Samu – dob) kívül vendégszerepel Csányi Rita (The Anahit) vokalista és Derecskei Zsolt (The Bits) billentyűs is, a felvételeket pedig szokás szerint CS. Szabó Zoltánnal, korábbi dobosukkal készítették budapesti Artist Factoryban.

A The Trousers legközelebb október 14-én lép fel a kecskeméti Kilelében, ezt követően november 5-én tartanak lemezbemutató koncertet Budapesten a Gödörben a Jackmans és a Jatagán társaságában.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók