Hirdetés
Hirdetés

Home – Ilyenek élőben Veni dalai

Lángoló Premier

Veni 2019-es, Unfold című lemeze több lángolós szerző kedvence volt abban az évben. Az album dalaiba most szó szerint új élet költözött, hiszen kijött az Unfold Live, amin élőben szólalnak meg Veni szerzeményei. Erről lehet most megnézni az egyik dalt alább, természetesen sok információval kiegészítve.

Hirdetés

Az inspirációról:

A Home megszületését, csakúgy, mint Unfold című első lemezem valamennyi dalát az otthonról való elköltözésem élményei inspirálták. A felnőtté válás azon szakasza, amikor először átéltem, hogy az “otthon”-t innentől magamnak kell megteremteni, a vacsora miattam sós vagy sótlan. Az első sokk után elkezdtem tudatosítani magamban mindazon dolgokat, amiktől otthonosan tudom érezni magam az életemben. Végiggondoltam az eddigi életemet, hogy összegyűjtsem és priorizáljam azokat a szokásaimat például, amik logikusan fontosak lehetnek számomra, még ha az utóbbi időben el is hanyagoltam őket. Ezért kezdtem el “zenei-napló”-t írni 2016-ban, és a folyamatból született album címe ezért lett Unfold. A “kibontakozik” szó arra az „utazásra”  utal, ami maga a zeneszerzés folyamata, és ami során kitárulkozik előttem legbensőbb lényem. Utal arra a tanulási folyamatra továbbá, amit az önmagam zenében történő mások elé tárása kapcsán az emberi interakciók működéséről megérthetek.

Miről szól?

A Home című dal a félelem és a remény érzelmeinek kettős jelenlétéről szól, és az önmagunk és közvetlen környezetünk felfedezésének minden örömmel és fájdalommal teli munkájára invitál. Arról az életérzésről beszél, amikor a világot félelmetesnek érzékeljük, de továbbra is hinni szeretnénk benne, hogy valahol, valahogyan létezik végtelen tökéletesség, még ha ezt a formát most nem is érzékelhetjük a maga teljességében. “But I will not see the end.” Ez azért fontos, mert ha el tudom hinni, hogy van ilyen, akkor érdemes lehet efelé törekedni az élet valamennyi részletében, ez a cselekvési lehetőség pedig a beteljesült remény számomra, a bizonyosság, hogy az élet nem lehet véletlen. Teremthetek, ezáltal pedig újra és újra meghaladhatom önmagam, javíthatok magamon és az életemen, alkotással léphetem át addigi korlátaimat. Ha ez a felhajtóerő nem is a teljességhez visz közelebb valójában, pusztán segít belakni a saját életem, már akkor sem volt hiábavaló hinni a fontosságában.

A megszületéséről:

A Home az egyik első az Unfold kompozíciói közül. Még valamikor 2016-ban írtam egy akusztikus gitár loop témára, amit akkor töröltem ki, amikor Bata István feljátszotta az első üveghangokat, még szintén 2016-ban. A többi harmónia és effekt sávot a fretless és szintibasszusai utasították lomtárba, azóta pedig már ezekből is csak a lényeg maradt.

Az élő verzióról:

A dal jelenlegi formája az eddigi próbák és koncertek folyamán velünk együtt formálódott, az ösztöneinktől vezérelve, játékról játékra csiszolódott, az élet természetes ritmusában artikulálódott mind a szöveg, mind a hangszövet tekintetében.

Az élő koncertre való hangszerelés kezdetekor azt a feladatot adtuk magunknak, hogy igyekezzünk elhagyni minden fölöslegest, és minimális hanghasználat mellett törekedjünk a legfontosabb gondolatok legindokoltabb kifejezésére. Ennek az alkotói és előadói attitűdnek a fókuszba helyezése, valamint a jóízű közös munka eredményezhette, hogy az Unfold Live Home-ja jóval reménytelibb hangulatú, mint az eredeti, gépverzió.

Kevesebb feszültség, kevesebb bizonytalanság és sokkal több megnyugvás, megérkezés-érzés jellemzi. A kevesebb hang, több érzelem elve miatt persze ez a dal is inkább vallomás lett, mint “mutatvány”. Kevésbé műsorszerű, mint inkább olyan megnyilvánulás, amely passzív szórakozás helyett részvételre szólít és befelé figyelésre ösztönöz. Ezzel a dallal sem titkolt szándékunk felhívni a figyelmet a saját lelkünk épülésére szánt idő fontosságára és az érzelmeink megélésében lévő teremtő erőre, hogy egyre inkább a magunk és mások teljesebb örömére építhessük otthonunkat.

A dal:

Korábban bemutatott dalok az Unfold Live-ról:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók