Hirdetés
Hirdetés

Holnap Rómeó Vérzik a Track-ben!

romeo_phoenix.jpg

Holnap este a legismertebb felvidéki rockbanda, a somorjai Rómeó Vérzik veszi birtokba a Barba Negra Track színpadát. Koppányék egyébként sem szoktak bárgyúskodni, de most valószínűleg még a szokásos hangulatra is rátesznek majd egy lapáttal, hiszen idén ünneplik fennállásuk 20. évfordulóját. Az est előzenekara a szintén felvidéki Phoenix Rt. lesz. 

A Motörhead példája után ugyan kinek jutna eszébe megkérdőjelezni, hogy a rock’n’rollhoz bőven elég három kikezdhetetlen szervezetű vasember? A Rómeó Vérzik ékes példája ennek, hiszen bár két éve trióban működnek, a lendület azóta sem apad. A zenekar eddig hét nagylemezzel jelentkezett, amelyeknél kevés jobbat találhat az, aki szereti a mocskos, vérbő rockzenét, és biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen nagy slágerről sem fognak megfeledkezni ezen a jubileumi estén. 

Az előbanda a 2007-ben alakult, szintén felvidéki Phoenix Rt. lesz, akik öndefiníciójuk szerint a metálnál rockosabb, a punknál összetettebb és metálosabb, a rocknál punkosabb muzsikát tolnak, és ígéretük szerint fel fogják szántani a Track színpadát, na persze csak annyira, hogy a Rómeó Vérziknek is maradjon belőle valami. 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1633011973579730/

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló