Hirdetés
Hirdetés

Szerdán indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

A fesztiválszezonnak még mindig nincs vége, holnap kezdődik ugyanis a STRAND Fesztivál a Balaton Sound helyszínén, Zamárdiban. Az elsősorban a Petőfi Rádió hazai előadóira épülő fesztiválon idén több nagy külföldi név is fellép, köztük John Newman, a Parov Stelar Band, a Papa Roach és a Knife Party. A szervező VOLT Produkció körülbelül hatvanezer vendéget vár a négynapos rendezvényre, amiről alább egy kis zenés programajánlót olvashattok.

A zenei programokon kívül Lobenwein Norbert főszervező arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztiválon felépítik a Balaton legmagasabb tornyát, ahonnan majd kétszáz méter hosszú kötélpályán lehet lecsúszni, illetve azt is elmondta, hogy minden este lesz tűzijáték. A Petőfi Rádió négy napon át élőben jelentkezik majd a helyszínről, Horváth Gergely műsora, a Kultúrfitnesz pedig kiköltözik a rádió falai közül, és vendégül látja majd a fesztivál több fellépőjét. Ezen kívül lesz egy beszélgetős helyszín is, ahol különböző előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt a fesztiválozók, Nekem a Balaton… néven pedig művészeti versenyt rendeznek, amelynek keretében ismert alkotók segítenek majd a jelentkezőknek elkészíteni műveiket, valamint Weiler Péter Route’71 című kiállítását is megtekinthetik majd a látogatók. De a lényeg mégiscsak a zene, úgyhogy nézzük meg napi bontásban, milyen koncertek lesznek a fesztiválon.

Szerda

A nyitónap főfellépője a Papa Roach, de ezen a fesztiválon is ad születésnapi koncertet a Tankcsapda, és fellép még többek között a Mary PopKids, az Ivan and the Parazol, a Szabó Balázs Bandája, a Random Trip, Deniz és a Cloud9+ is.

Csütörtök

Csütörtök este lesz a Parov Stelar Band idei egyetlen hazai fellépése, éjjel pedig a brit drum and bass producer, Wilkinson is koncertet ad. A hazai nevek közül ezen a napon játszik többek között a Brains, a 30Y, a Kaukázus, Odett, a Subscribe, az Akkezdet Phiai, a Hősök és a Soerii & Poolek is.

Péntek

Ezen a napon két ausztrál előadó koncertjét is láthatják a fesztiválozók, ekkor lép fel ugyanis Dub FX és a Knife Party. A legnagyobb magyar név a napon a Punnany Massif, de lesz még Kiscsillag, Carbonfools, Intim Torna Illegál, Fish! és Anna & the Barbies is, a Random Trip pedig ezúttal a Freestylers-es és Groove Armadás Valerie M-el együtt áll színpadra.

Szombat

A hétvégére a külföldiek közül már csak John Newman maradt, de a magyar névsor talán pont szombaton a legerősebb: fellép a Quimby, a Péterfy Bori & Love Band, az Irie Maffia, a Supernem, a HS7, a Magashegyi Underground, a Halott Pénz és Copy Con is.

A fenti koncerteken kívül minden nap fellépnek majd a Petőfi DJ-k, és rajtuk kívül is lesznek elektronikus produkciók többek között a Tesco Discótól, Karányitól, Julia Carpentertől vagy a Rewindtól. Jegyek még elővételben és a helyszínen is kaphatóak a fesztiválra, például itt.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló