Hirdetés
Hirdetés

Holnap indul a CAFe Budapest – East Gipsy Band, Chad Lawson és Guillaume Perret a fellépők között

2018_10_11_chad_lawson_2.jpg

Holnap kezdődik és egészen október 21-ig tart a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A Müpa Budapest, a Budapesti Turisztikai- és Fesztivál Központ valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében megvalósuló eseménysorozat 17 napja alatt ismét a művészeteké lesz a főszerep a fővárosban: a kortárs zenétől a könnyűzenei és jazzkoncerteken keresztül a tánc-, újcirkusz és színházi bemutatókon át a képzőművészetekig. Most következő összeállításunkban három különleges koncertet ajánlunk a fesztivál iránt érdeklődőknek, valamint egy programváltozásról is beszámolunk. Mindez a hajtás után.

East Gipsy Band – október 8., hétfő, Uránia Nemzeti Filmszínház

Az East Gipsy Band a hazai jazzélet meghatározó generációit és a roma népzene csillagait egyesíti. A zenekar muzsikája eleven bizonyítéka annak, hogy a roma zenei hagyománynak és a jazznek valóban létezik újszerű és izgalmas fúziója. A formáció október 8-án 20.00-tól az Uránia Nemzeti Filmszínházban lép fel a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

A zenekar vezetője Balázs József, hazánk egyik legtehetségesebb jazz-zongoristája, a hegedûs-gitáros Sárközi Lajos, a cimbalmos Oláh Vilmos, az énekes Balogh Gusztáv, a bőgős Orbán György és Balázs Elemér dobos. A szenzációs csapat már számos országban turnézott, és eljutott Kanadába, valamint az Egyesült Államokba is, hatalmas sikert aratva a legendás New York-i Blue Note-ban és a Detroiti Jazzfesztiválon.

A formáció hét év után jelentkezik új lemezzel, Bridge of Cultures címmel, melynek műsora kontinenseket és embereket köt össze. A dalok egy mozgalmas, őszinte világba, a feltétel nélküli szeretet otthonába repítik hallgatóságukat. Az estén Roby Lakatos, világhírű magyar hegedűvirtuóz és Tony Lakatos, nemzetközileg elismert szaxofon-fenomén is csatlakozik a zenekarhoz az Urániában.

A koncertről további információk a CAFe Budapest oldalán és a Facebook-eseményen

Chad Lawson – október 11., csütörtök, A38

Chad Lawson a klasszikus zongorázást keresztezi a legújabb technikai vívmányokkal, az elektronikus zene eszközeivel, így hoz létre egészen különleges hangzást és stílusötvözetet. Hogy mi is ez, azt az A38 Hajón hallgathatjuk meg október 11-én, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. Az amerikai zongorista a Steinway & Sons márka egyik arcaként fontos missziót képvisel: szeretné visszahozni a zongorát a Spotify-generáció mindennapjaiba. Erre tett kísérletet legutóbbi, re:piano című nagylemezén: zongorajátékát tableten generált effektekkel erősítette meg.

Az akusztikus hangszer és az effektek hangmintázatára épülő re:piano Lawson tizenegyedik lemeze. A korábbi anyagokban változatos módon rajzolódott ki előadóművészi és zeneszerzői arcéle. Saját szerzeményeket éppúgy a nagyközönség elé tárt, mint Bach vagy Chopin műveinek újraértelmezéseit, de imadalokkal is jelentetett már meg lemezt, amikor épp nem olyan produkcióknak írt zenét, mint a Walking Dead vagy a Revenant (A visszatérő).

The Broad Sun és The Waning Moon című albumain egyetlen zongorán mesélte el, hogy milyen lenne, ha az ember által legközelebbről ismert égitestek, a Nap és a Hold beszélni tudnának.

A koncertről további információk a CAFe Budapest oldalán és a Facebook-eseményen.

Guillaume Perret – október 20., szombat, TRIP

A francia szaxofonost és zeneszerzőt az a vágy hajtja, hogy hangszere számára új dimenziókat nyisson. Hogy ez mit is jelent, az október 20-án, a TRIP Hajón, a CAFe Budapest egyik helyszínén kiderül majd, ahol Perrett nyit majd dimenziókaput.

A zenész igazi felfedező, hangkutató, aki a legkülönfélébb elektronikai eszközökkel – pedálokkal, effektekkel – felszerelkezve indul el azokon az izgalmas felfedezőutakon, melyeken természetesen a közönség is elkísérheti. Egyszerre valóságos és metaforikus jelentésű Doors EP című lemezének (2013) borítója, melyen a művészt hálóként borítják el a kábelek. Nem puszta szójáték az asszociáció: „sax machine”.

Zenéje nem kapcsolódik egyetlen műfajhoz sem, leginkább az általa felkeltett érzelmek felől lehetne meghatározni. Muzsikája innovatív keveréke a modern jazznek, a funkynak, melyben akár még egy fémesen felsikító gitár is megszólalhat. Guillaume Perret zenei hibridjei bámulatba ejtenek, hol nyugtalanító, hol pedig varázslatos képeket és érzéseket hívnak elő.

A koncertről további információk a CAFe Budapest oldalán és a Facebook-eseményen.

És végül egy programváltozásról.

A CAFe Budapest Dante XXI. programsorozatának október 12–14-re meghirdetett koncertjei technikai okok miatt nem valósulnak meg.

Az október 13-ai Volkova Sisters és Vágtázó Halottkémek koncertekre megváltott jegyek 2018. október 19-ig a BFTK Közönségszervezésén visszaválthatók. Az Atreyu’s Horse koncert október 14-én 17.30 órakor kerül megrendezésre a TRIP Hajón, mely koncertre a már megváltott jegyek érvényesek. A DJ Bootsie Quartet október 12-ére meghirdetett programja október 20-án 22.30 órai kezdéssel, Guillaume Perret koncertje után valósul meg a TRIP Hajón. Az október 12-ei programra, valamint az október 20-ai koncertre már korábban megváltott jegyek mindkét programra érvényesek. A szervezők köszönik a közönség megértését.

A CAFe Budapesttel kapcsolatos korábbi ajánlóink itt érhetők el. A fesztivál eseményeiről és részletes programjáról a www.cafebudapestfest.hu weboldalon és a fesztivál Facebook-oldalán találhatók információk.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló