Hirdetés
Hirdetés

Hogyan jövök én ahhoz, hogy Hamlet legyek?! – Nagy Feró-interjú

Húsz éve leköltözött vidékre, de továbbra is hordja a bőrdzsekijét a Beatrice idén 67 éves énekese, aki szerint a magyar rockzenészek megérdemlik a sorsukat, és nem sajnálja, hogy nem az ő együttese lett az új Ramones. Milyen veszélyt látott a Beatrice közönségében az államhatalom, és mi köze volt a lengyel hajógyári munkásnak a zenekar ellehetetlenítéséhez? Miért viseli rosszul, ha előítéletesek vele szemben, és mi állt az elhíresült Hal a tortán-balhé hátterében? Március 16-án jubileumi koncertet ad a Beatrice, Nagy Feróval ebből az alkalomból beszélgettünk csövesekről és almaborról, az időzített társadalmi bombákról, a látens alkoholista Gertrúdról, valamint arról, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sír a szaxofon a szép arcú Quasimodóért. (Fotók: Barakonyi Szabolcs/Index)

Még a zoknid is babos.

Direkt miattatok vettem fel ezt is, meg a legújabb sálamat is. Egy repülőúton vettem, de nehogy elmondjátok, mert egy rocker csak turkálóban vásárolhat. 

Magáz téged valaki ebben az országban?

Nemrég találkoztam néhány fiatal kollégával az Alkohol együttesből, ők művészuraztak is, az fájt a legjobban. (nevet) Én mindenkivel tegeződöm, mert úgy gondolom, a világban mindenkivel tegeződni kell, kivéve, ha valaki kéri. Akkor csakis a magázódás jöhet szóba. 

Mióta élsz vidéken?

Lassan húsz éve. Azt szokták mondani, hogy biztos azért költöztem el, mert megutáltam Budapestet, de ez nehogy félrevezessen, mert imádom a várost. Falun viszont nagyobb a nyugalom, és ott vannak a kutyáim is. Régen több állatom volt.

Elég nehéz elképzelni téged, amint tyúkokat etetsz.

Az a baj, hogy az emberekben, ahogy benned is, van egy csomó előítélet. Nekem a rockandroll azt jelenti, hogy nem tudom, a következő percben mi fog történni. Valaki egyszer azt mondta nekem kicsit rosszallóan, hogy egy rocker hogy járhat síelni? Nem értettem, akkor mit kellene szerinte csinálnom? Egész nap innom, naponta két nőt megkúrnom, és bőrdzsekiben büdösödnöm? Pedig szeretem a bőrdzsekit, csak ilyenkor direkt kifordítom, mert ha egyenruhában látsz meg, akkor esélyem sincs kikerülni abból a skatulyából, amibe beleteszel. Nekem a rockandroll a korlátlan szabadságot jelenti, amit nem szabad túlzásba vinni, mert a többiek nyakon vágnak. Mármint a társadalom. Néha persze azért csinálja az ember, hogy kapjon egy nyaklevest. 

Szoktál síelni?

Imádok. Szeretek kalandosan pihenni, élve lejönni a hegy tetejéről egy hóvihar közepén. Ez is olyan nekem, mint a foci, ahova minden héten kétszer járok. Kikapcsol, mert ki tudom benne élni a hiperaktivitásomat. A mindennapi életben sem szeretem, ha beszorulok valahová, és nincs mit csinálnom. 

Úgy tudom, előfordult már, hogy azt mondtad koncert után, hogy ezt most elrontottad. Ezek szerint sokkal tudatosabban alakítottad ki a színpadi szerepedet, mint amilyennek az elsőre tűnhet.

Nekem az a jó koncert, amikor én is, és a közönség is jól érezzük magunkat. Van, amikor csak ők érzik jól magukat: a nyolcvanas évek végén például volt egy hihetetlenül sikeres korszaka a Beatricének, ami számomra szánalmasnak tűnt. Sokszor úgy voltam vele, toljuk le a koncertet, a többi egyáltalán nem érdekelt. 

Fotók: Barakonyi Szabolcs/Index

Volt azért olyan időszaka is, amivel elégedett voltál?

A mostanit tartom a legjobbnak, mert az utóbbi tíz évben lettünk kiforrott zenekar. Sikerült olyan szövegeket írnom, mint még soha. A legutolsó lemezünk, a Vidámság és Rock & Roll szerintem kurva jó lett. Nekem. Hogy sikeres-e, az egy másik kérdés. De én nem tudok elvárás alapján dalokat írni. A Magna Cum Laudénak például sikerült megírnia a pálinkás dalát, amivel gyakorlatilag meghívást nyertek az ország összes falubáljába. Ez is nagyon fontos egy rockzenekar életében. A 8 óra munkát nem magamnak írtam, mégis az lett a Beatrice „lakodalmas” nótája, pedig van mellette sok más számunk. 

A csöves közönség tudatos választás volt a részedről?

Ők találtak meg engem. Eleinte nem is nagyon értettem, hogyan viszonyulnak hozzám. Nem éreztem magam csövesnek, volt hol laknom, bár nem volt gazdag a családom, egy lakótelepen éltem. A Nagyvárosi farkas én vagyok, és a Jerikót is magamról írtam. Eszembe nem jutott volna, hogy bárki magára veszi majd. A Nem kell az én protest songom volt. Azt a világot, amiben éltem, nem tudtam elfogadni. Időnként tudomásul kellett vennem, de végig ott maradtam a tagadásnál. Amikor hozzánk csapódtak a csövesek, próbáltam megfejteni az okát. Le voltak döbbenve, amikor elhívtam őket beszélgetni, mert az ő szemükben már nagy sztár voltam. „Mit szoktatok inni?” – kérdeztem tőlük. „Almabort” – felelték. Nem mondhattam erre, hogy gyerekek, ne vicceljetek már, vegyünk valami rendes kannásbort! Volt, hogy éjszakákat beszélgettünk át. Akkor döbbentem rá, hogy egy csövesnek, aki magasról tesz a társadalomra, igaza van. Nincs más választása. A munkásszállóban alkoholistát csinálnának belőle a kőművesek, nem tudná a saját életét élni, nem lehetne saját nője, mert hova tudná elvinni? A bokorba, ahol addig is csinálta vele? A lakás ára elérhetetlen volt egy munkás fizetéséhez képest, havi száz forintokból nem lehetett összegyűjteni két-háromszázezret. Ehhez képest tényleg jobb volt lejmolnia, a híd alatt laknia, ami nehéz meg fagyos élet, de mégis a szabadság egy fokának számított. Szóval egyszer csak kiderült, hogy nagyjából ugyanaz a bajunk a világgal, és tulajdonképpen ugyanahhoz a szellemi közösséghez tartozunk.

Beatrice: Nagyvárosi farkas (1989, KEK)

A Fölöspéldány művészcsoporttal volt néhány közös fellépése a Beatricének. Miért szűnt meg az együttműködés köztetek?

1979-ben volt velük két vagy három közös fellépésünk. Eleinte nagyon örültünk nekik, mert arra gondoltunk, hogy ha ezek a fiatal írók és költők – az akkori marginális értelmiség tagjai – feljönnek egy félórára a színpadra, a gyerekek megismerhetnek majd egy más kultúrát is a csápolás mellett. Szerettem volna, ha tudatosul bennük: vannak más lehetőségeik is, hogy megvalósítsák önmagukat. Egy kicsit rá akartam venni őket arra, hogy fogjanak tollat és papírt, váljanak művésszé. Az egyik fellépésen Szilágyi Ákos elszavalta, hogy „keresd a láncot, a vécéláncot, amellyel még lehúzható ez a város / kitörölhető szaros segg ez a kerület.” Persze, hogy botrány lett belőle. A hatalom ugyanis felfigyelt arra is, hogy nagyon vegyes a társaság, aki a koncertjeinkre jár: ipari tanulók, gimnazista fiatalok, egyetemisták és értelmiségiek is jöttek. Gyakorlatilag nem is közönségről, hanem szabályos társadalmi tömbről volt szó. A helyzetünk ebből a szempontból nagyon hasonlított a lengyel Szolidaritás mozgaloméra, amely szintén a munkásosztály és az értelmiség találkozásából jött lére, a kommunista blokk pedig már akkor be volt szarva tőle – nem ok nélkül, hiszen nem sokkal később a lengyel kormány bevezette a hadiállapotot, hogy kézben tartsa az eseményeket –, és úgy gondolták, hogy nálunk ezt a veszélyt a Beatrice hordozta magában. A budapesti KISZ-bizottságból rögtön szóltak, hogy be fognak minket tiltani, ha folytatjuk, ezért inkább mi magunk döntöttünk úgy, hogy nem lesz több közös fellépés a Fölöspéldánnyal, akik persze nehezteltek ránk emiatt. 

Amikor a szemedre vetették, hogy a csöves életmódot népszerűsíted, mit válaszoltál?

Erdős Péter mondta, hogy ne foglalkozzunk a közönséggel, mert az rendőrségi ügy. Mit mondhattam volna? Hallgattam elkeseredve. Abban a rendszerben nem nagyon lehetett válaszolni. Ha pofán vágott a rendőr, csak reménykedni lehetett, hogy nem teszi meg még egyszer. Próbáltam olyat képet vágni, mint aki nem a rendszer ellensége, különben agyonvertek volna. A rendőrőrsön nem forradalmárkodott az ember. 

Mi lett a Beatrice közönségével, amikor megalakult a Bikini?

Igazából elég nagy megalkuvást tettünk. Megfogadtuk, hogy új zenekar leszünk, ezért nem játszunk Beatricét. A közönség nem hagyta. Egy idő után már öt-hat Beatrice-számot játszottunk, részben kényszerűségből, mert a közönség a Beatricével kapcsolta össze a nevemet, ezért egy teljesen új műsorral úgy érezhették volna, hogy becsapjuk őket. Egy idő után viszont a Beatrice hírneve is átragadt az új együttesre, és lényegében emiatt sikerült az Ős-Bikinit eladnunk a közönségnek. Annak a két lemeznek (Hova lett…, XX. századi híradó – N. M.) az anyaga egyetemi klubokba, nem csápolós koncertekre való. Nagyon szerettem volna, ha a közönség magáévá teszi őket, de nem tette. Ma persze sikeresnek számítana az első Bikini-lemez, a Hova lett…, mert nyolcvanezer példányban fogyott, de akkoriba más volt a siker nagyságrendje, és a Hanglemezgyár eleve meghatározta, hogy mennyit lehet eladni belőle. 

Találkoztál Jello Biafrával?

Nem. Leveleztünk. Nagyon ritkán írtam neki, ő meg küldte csekken a tíz dollárokat. (A World Class Punk válogatáslemezen szereplő Bikini-szám jogdíjai – N. M.) Egyszer százhúsz dollárt küldött, ami akkoriban hatalmas pénz volt, és jól is jött, mert éppen Waszlavik [László] Szabadcsapatával jártuk Európát. A Roskilde Fesztiválon is voltunk, akkor láttam életemben először nagy rockfesztivált. Egy utánfutón vittük magunkkal a Velorexet, mert a saját kerekén nem bírta volna az utat, és az volt ráírva, hogy East- and Global-European Rock Shaman. Azt mondtuk mindenkinek, azért jöttünk, hogy megtisztítsuk a nyugati kultúrát. 

Waszlavik nem sérelmezte, hogy a komolyabb dolgaidból mindig kihagytad?

Nem. Ő mindig mást akart csinálni, és tudomásul vette, hogy előttem sokkal több lehetőség nyílt meg. Felvállaltam például azt is, hogy elmegyek a celebek közé. Hozzáteszem, hihetetlen ellenszélben, mert az ember legnagyobb ellenségei a saját kollégái és barátai, akik rögtön rákezdtek, hogy elárultam a… pontosan mit is? Nem tudtam, hogy létezik szabálykönyv a rockandrollban, ami leírja, hogy mit szabad megtenni. 

Van olyan ember az életedben, akiben nem csalódtál?

Most, hogy öregszem, egyre toleránsabb vagyok, és azt kérem mindenkitől, hogy ők is toleráljanak engem. Nem csalódtam tulajdonképpen senkiben. Vannak persze pillanatok az ember életében, amikor csalódik valakiben, most például Lugosi Laciban (a Beatrice korábbi gitárosa – N. M.), de el kell fogadnom, hogy mindenki a saját érdekeit követi. 

Elhívtad volna a Beatricébe?

Azt mondta, hogy nem jön, mert mindig be volt csapva. Miért, melyikünk nem volt becsapva? A rockzenészek közül az én korosztályommal a legnehezebb szót érteni. Érdekes helyzet, ha valaki hatvan éves, de még mindig ezzel a buta műfajjal foglalkozik. Ezek az emberek beleöregedtek a saját maguknak felépített műfajokba, de a világ már nem találja őket érdekesnek, nem akarja eltartani őket. Ekkor kezdenek el olyanokat nyilatkozni, hogy a dj-k nem is tudnak zenélni, csak rakosgatják a lemezeket a színpadon. Az én korosztályom utálatos, de megérdemli a sorsát. Nem veszik tudomásul, hogy megváltozott körülöttük a világ. Dave Grohl (a Foo Fighters énekes-gitárosa – N. M.) azt mondta erre, hogy nem vicsorogni kell a dubstepre, hanem jobb dalokat írni. 

Nekem mondod? Nagyon várom, mikor bukik ki belőled is, hogy meg vagy sértődve.

Nem, bennem nincs ilyen. Eleve más a habitusom. Általában mindig magamban keresem a hibát, nem a világban, miközben látom persze, hogy az sem tökéletes. Tudomásul kell vennem a körülöttem lévő realitást, vagy pedig kivonulhatok belőle, elmehetek halásznak, és halszagú leszek, ahogy Ford Fairlane mondaná. Nem muszáj ezt csinálni, de ha benne akar maradni az ember, és szeretne zsebre vágni egy csomó pénzt, akkor el kell fogadnia a világot. Máskülönben egy megkeseredett, alkoholista vénember ülne most itt veled szemben, akit a haverjai mutogathatnának a kiskocsmában, hogy „valamikor ő volt a legenda, emlékszel?” 

A Beatricének is van „mi lehettünk volna a Beatles”-sztorija?

Egy ilyen pillanatunk volt, amikor 1979-ben eldöntöttük, hogy nyugatra távozik a zenekar. Még angoltanárhoz is jártunk, és takarítóbrigádot alakítottunk, lakásokat takarítottunk, hogy fedezzük a költségeit. Mindez nagyon titkos volt, amíg a Miklóska [Lajos] ki nem kotyogta, és körülbelül egy perc alatt jutott el a híre a rendőrséghez. A valóság az, hogy Amerikában sem mi lettünk volna az új Ramones, így viszont itthon maradtunk, hála Istennek. Ha a 8 óra munkát ott írom meg, lehet, hogy milliárdos lennék, de kétlem, hogy ráérzett volna a szövegére az amerikai munkásosztály. A Boldog szép napokat viszont a világon mindenütt megértették volna.

Mikor derült ki, hogy a Beatricét nem folytathatod?

1980-ban még együtt turnézott az LGT, Omega és a Beatrice, és volt egy Fekete bárányok-koncert is, de a következő évre a rendszernek sikerült teljesen szétzilálnia a zenészeket. Én is tagja lettem az újonnan megalakult zenészszakszervezetnek, de az első két ülés után már nem hívtak. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért bánatomban levonultam a Balatonra csövezni. A nyár közepe volt, sátorban aludtunk a nádasban, szóval nagyon élveztem a szabadságot, de meghagytam az anyámnak: Balatonszéplak felső postahivatal poste restante, ott megtalálnak. Senki nem küldött levelet, pedig a szakszervezetnél már zajlott az augusztus 22-i szolidaritási fesztivál szervezése. Később mindenki hadovált, hogy égen-földön próbáltak előkeríteni. „Hol kerestetek?” – kérdeztem. „Örültetek, hogy nem vagyok a közelben.” A Presser volt az egyetlen, aki odajött, és azt mondta: „Feró, igazad van. A rendőrség azt mondta, hogy bármit lehet, csak a Beatrice ne jöjjön.” Meg lehetett volna okosan is oldani, például odahívni engem, hogy én mondhassam azt, hogy nem jön a Beatrice. Amikor a rendszer felhúzta a szemöldökét, szép lassan elárult mindenki, mint a tatai zenésztáborban, ahol Bors Jenő azt kérte, hogy az ülés eredményessége érdekében ne legyen napirenden a „Beatrice-jelenség”. Mindenki egyetértett a javaslatával. Erre mondom, hogy bekaphatják mind, megérdemlik a sorsukat. 

Indult egy petíció a médiatörvény azon passzusának eltörléséért, amely a magyar zene fogalmát a nyelvhez köti. Nem láttam a nevedet az aláírók között.

Mert nem is fogok ilyesmit aláírni. 

Jó pár évvel ezelőtt a Pannon Rádióban volt egy műsorod, ahonnét többek között azért kényszerültél távozni, mert magyar népzenét, többek között cigányzenét is játszottál, tehát lényegében meg akarták neked mondani, hogy melyik zene számít magyarnak.

Lehet, hogy most egymásnak ellentmondó dolgokat mondok, de az eredeti kérdésedre visszatérve úgy gondolom, hogy aki Magyarországon alkot – akár angol, akár magyar nyelven –, az magyar zenész. Az angolul alkotó magyar zenészektől viszont azt kérném, hogy férjenek bele abba a 65%-ba, mert a mi zenénk csak 35%-ot kap. 

Azt hogyan viselted, amikor a bulvár elkezdett kóstolgatni?

Számítottam rá, hogy ezt fogják velem tenni. Nekik az a legkényelmesebb, ha betehetnek valakit egy skatulyába. Ha az embernek szerencséje van, az értelmesek közé rakják, de még így sincs rá garancia, hogy később nem teszik át a hülyék közé. 

Téged hova raktak?

Oda, hogy én vagyok a lázadó rocker, aki folyamatosan csúnyán beszél, akinek semmi sem jó, aki mindent szét akar rombolni, és nem szeret senkit. Ez a kép élt rólam, amikor bekerültem a bulvárba, de ezt azóta többé-kevésbé sikerült lerombolnom, és most már elhiszik, hogy nekem is van családom, nekem is vannak gyerekeim, akiket ráadásul imádok. 

A Hal a tortán forgatásán mégis sikerült kihozniuk belőled az eredetileg neked szánt szerepet.

Nagyon egyszerű dolog történt: összeesküvés folyt ellenem a TV2 részéről. Én voltam naiv, én sétáltam bele a csapdájukba. Akkor kellett volna felállnom az asztaltól, amikor a beszélgetés közepén elhangzott az a mondatom – ami érdekes módon nem került adásba –, hogy „figyeljetek, nem baj, ha én itt rosszul érzem magam?” Egy darabig csend lett, aztán a Gesztesi folytatta a diskurzust, mintha mi sem történt volna. Tisztában vagyok vele, hogy az volt a koncepciójuk: ne vegyük észre, hagyjuk csak, hadd forrongjon magában. Én meg közben azt hittem, hogy velem van a baj, de rájöttem, hogy egyáltalán nem; csupán négy tuskó ült körülöttem. Az első intő jel az volt, amikor eltörött egy üveg bor a konyhában, amit rögtön követett a megjegyzés, hogy „biztos a Feró volt!” Hát ki más lehetett volna, mint az, aki a földhöz vagdossa a tárgyakat, aki leszar mindent? Az életben nem fogom ezt megbocsátani nekik. 

A Hamlet-feldolgozásod miért lett lerövidítve? Létezett belőle teljes változat?

Kétszer negyven perces lett volna az anyag, ami végül szimpla lemezen jelenhetett csak meg, Erdős Péter nem engedte. Először arra gondoltam, hogy nem adom ki, de a barátaim azt mondták, hogy maradjon legalább valami nyoma, hogy elkészítettük, ezért tíz előadást lejátszottunk belőle. Ami érdekes volt, hogy színházi körökből is iszonyú ellenállást tapasztaltam: hogy a fenébe jövök én ahhoz, hogy Hamlet legyek? Most már nagyképűen állíthatom, hogy azóta sem találkoztam az enyémhez hasonló Hamlet-értelmezéssel. Gertrúd kijelentése értelmetlen, és nem tudjuk, miért mondja. A közönség persze felnevet, amikor a király harmadszor is rászól, hogy ne igyon. Gertrúd tehát mindvégig részeg, akkor meg miért teszünk úgy, mintha komolyan lehetne őt venni? És ez soha, senkinél nem nyer ilyen értelmezést. Nagyon nagy tanulság volt nekem, mire rájöttem, hogyan tudom megmutatni Arany János fordításának az erejét.

Nagy Feró: Lenni, vagy nem lenni… (Hamlet kisfokozat)

Kreatívabb vagy, amikor a sarkadban áll a hatalom?

Nem gondolkoztam azon, hogy mikor megy jobban. Ez egyébként is fordítva működött akkoriban: megírtam egy nótát, és mire baj lett belőle, már nem lehetett visszavonni. A Nem kell című nótával sem lehetett mit csinálni. Azt mondtam egy koncerten, hogy „ideiglenesen ihaj-csuhaj!”, és másnap bevitt a rendőrség kihallgatni, mert az „ideiglenesen” szót csakis a hazánkban állomásozó szovjet hadseregre lehetett használni. Lefoglalták ezt a kifejezést, az volt helyette, hogy „kis időre”. Az ember, ha piszkálni szerette volna a rendszert, nyilván használta ezeket, de nem gondolt arra, hogy rendőrségi ügy lesz belőle. 

Lojzi nem tartotta fontosnak, hogy meghívjon téged a tavalyi jubileumi Bikini-koncertre. Nem esett rosszul?

Nem, de ő a barátom, ezért ezen nem is tudnék megsértődni. Borzasztó lenne, ha nekem is állandóan meg kellene hívnom minden barátomat. A mostani Beatrice-koncerten is több már lassan a vendég, mint amennyit elbír a buli. 

Ott lesz például D. Nagy Lajos is, akinek nem sok köze van a Beatricéhez.

Az utóbbi öt-hat évben az derült ki a számomra, hogy még a legközelebbi barátaim sem tudják, hogy mennyi nótát írtam a Bikininek. Ezeket a dalokat Lajos tehetsége és hangja révén szerette meg az ország. 

Vedres József viszont nem lesz ott. Vele mikor beszéltél utoljára?

Elég régen. Amióta megszakítottuk a zenekarban a közös munkát, nem találkoztunk. Szerintem lassan már ideje lesz, hogy félretegyük mindazt, ami történt. A döntés nem volt előzmény nélküli, akkor már két éve húzódott. Időnként szoktam tartani egy fejtágítót a zenekarnak, ahol megbeszéljük, hogy ki mit gondol a jövőről. Elmondtam, hogy ez így nem mehet tovább, [Hirlemann] Bercinek is ezerszer elmondtuk, hogy nem kellene annyit piáznia, és volt egy pont, amikor úgy döntöttem, hogy vége. Nem szoktunk kirúgni embereket a zenekarból, mert az együttes tagjainak ez egyben a megélhetése is, de akkor muszáj volt lépnem. 

Lesz még Ős-Bikini?

Egyáltalán nem tervezem, hogy legyen. A legutóbbi Ős-Bikini-koncert szánalomra méltó volt. Ami meg jó lenne, az nagyon sokba kerül. 

Miért?

Tele vannak vokálokkal a dalok, de rajtam kívül egyedül [Vedres] Joe tudna beleszólni a mikrofonba, ezért szükség lenne még egy énekesre, és nem ártana egy második gitáros sem. Egyszer hívtunk egy profi szaxofonost, hogy szabadon tudjak garázdálkodni a színpadon, de nem tudta eltalálni azt a hangulatot, amikor megszakad a szaxi szíve, mert annyira odavan Quasimodóért. Egyszerűen csak lejátszotta a légyszarokat a kottából. Az egész lemezt elő lehetne adni performanszként, de a régi nóták begyakorlására egyszerűen nincs egy teljes hónapom, amikor csak ezzel foglalkozom, és nem megyek koncertezni. Hamlet sem lesz, hasonló okok miatt. 

A szaxofon honnan jött?

Mindig szerettem a hangját, mert teljesen idegennek hat a rockzenében, de félévnyi gyakorlás után rá kellett jönnöm, hogy sajnos túl későn kezdtem el tanulni, ezért csak annyit sajátítottam el belőle, amennyire feltétlenül szükségem volt. Elég hamar el tudok játszani rajta bármit, de semmi több. Színpadi effektként fogom fel. 

Mit csinálsz a koncert után?

Elmegyek síelni három napra. Ami komolyabb terv, hogy elkészült a következő lemezünk szellemi váza. Vannak dalszövegeim, amiket nagyon szeretnék megvalósítani, sőt írtam egy olyat is, ami nem illik hozzám. Már sejtem is, kivel fogom elénekeltetni, de valószínűleg nekem kell hozzá megírnom a zenét, hacsak nem találok addig egy rendes zeneszerzőt. Eddig bármelyik iparosnak adtam oda a dalt, nem lett jó vége. Nem bírom az iparosokat, mert az ő munkájukból mindig kihallani, hogy miről koppintottak. Én is szívesen megmondom, hogy honnan loptam a nótámat, de azt magától senki sem venné észre: a (She’s Got) The Jacknek például mi köze a Térden állva című számhoz? Az invenció ugyanaz, de utóbbi teljesen másról szól, nem egy kártyajátékról.

(Az interjúhoz nyújtott szakmai segítségéért a szerző köszönettel tartozik Kovács Lászlónak, a Moiras kiadó vezetőjének.)

Advertisement
Advertisement

Kommentek

[gs-fb-comments]
37,515KedvelőTetszik
2,928KövetőKövetés
1,230FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló