Hirdetés
Hirdetés

Hivatalos Ibanez-előadó lett Kékkői Zalán

music_284954_1200.jpg

Egyre bővül az Ibanez Guitars hivatalos hazai előadóinak listája. A család legfrissebb tagja a jelenleg a Beatricében gitározó Kékkői Zalán, aki már hosszú évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar zenészek közé tartozik, és számos jelentős produkcióban játszott ez idő alatt. Sajtóbejelentés a hajtás után!  

Zalán 1990 óta gitározik, a 2005-ös évtől pedig zenetanárként is aktív. Gitárjátéka több, mint 40 hazai albumon hallható. Az elmúlt 30 évben számos különböző zenei produkcióban vett részt gitárosként. 2002-től Ákos mellett láthatta a közönség a színpadokon, hazai és külföldi teltházas koncerteken. 2005 és 2012 között a népszerű tehetségkutató show, a Megasztár háttérzenésze volt. 2010-ben a Hattyúdal című koncerten a legendás Illés frontemberének, Szörényi Leventének az oldalán volt session gitáros, és szintén részt vett 2014-ben az ILLÉS együttes 50 éves jubileuma alkalmából, Beat ünnep címmel adott búcsúkoncerten is.

Zalán a zenészkarrierje mellett aktív oktató, jelenleg is több, mint 30 tanítványa van. A 2015-ös év végén létrehozta a Zenezóna Művészeti és Oktatási Alapítványt. Az általa használt hangszerek közül örök kedvencei közé tartozik az Ibanez Artist, az RG550 és a PGM300-as modell. Koncerteken és stúdiófelvételeken Zalán az Ibanez Universe, az AT100-as és az ND3-as modelleket preferálja.

További információk az Ibanez weboldalán, az Ibanez Magyarország Facebookján, valamint Kékkői Zalán Facebookján és Instagramján

Advertisement
39,156KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,590FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló