Hirdetés
Hirdetés

Hit€ljugend lemezbemutató Budapesten

Múlt pénteken a szegedi lemezbemutatóval egyidőben hivatalosan is megjelent az ország egyik legjobb nevű punkzenekarának, a Hit€ljugendnek Euschwitz című debütáló albuma. Persze, aki ezek alapján esetleg azt gondolja, hogy egy neonáci együttesről van szó, az téved, de az is, aki egy mai, unalmas, tipikusan igénytelen punkzenekart sejt a dolog mögött. A négytagú, a hagyományos dob-gitár-basszus-felállást egy szintissel (Szintigoy) kibővítő Hit€ljugend saját magfogalmazása szerint egy "neurotikus tünetegyüttes", aminek célkeresztjében a hitelközpontú, eladósodott társadalom áll. Zenéjükre szerintük komoly hatással volt a magyar és a nemzetközi újhullám, emellett pedig – ahogy arról a MySpace-oldalukon írnak – olyan dolgok, mint a híradó, a gyorskölcsön, a minimálbér, a Xanax, a bírósági idézés, a 90-es évek, a pornófilmek, a Viva TV, a reklámok, a csőkonyha, a betonparkok, meg ilyesmik. Hogy mindez hogyan fest és hangzik a gyakorlatban, azt Budapesten legközelebb február ötödikén lehet megtudni a Delírium Pubban a Voodoo Allen, a Csermanek Lakótelep, valamint a Barangó Big Band társaságában. Szerintünk, a szegedi koncert alapján, érdemes.

Advertisement
39,160KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló