Hirdetés
Hirdetés

„Hiszünk abban, hogy az embereket gyönyörködteti a változatosság” – Szendrői Csaba a Reframe-ről

szendroi_csaba_2.jpg

Az idei Kaposfesten debütál augusztus 18-án a Reframe, az utóbbi idők túlzás nélkül legérdekesebb könnyűzenei vállalkozása, melyben olyan zenekarok közreműködnek, mint a 30Y, az Elefánt, az Akkezdet Phiai, valamint Baráti Kristóf és a Kaposfest Kamarazenekar Bolyki György vezetésével. A két részből álló koncert első felében a közreműködők dalai teljesen új köntösben szólalnak meg, a második felvonásban pedig Vivaldi Négy évszakát öltöztetik új köntösbe a résztvevők. A kezdeményezésről az egyik ötletgazdával, az Elefánt énekesével, Szendrői Csabával beszélgettünk. (Fotó: Elefánt Facebook)

Csaba, mi is lesz ez a Reframe pontosan?

Egy este, ahol két óra erejéig különböző zenei stílusokból érkező zenekaroktól és produktumokból csinálunk egy újat. Ebben az újban az lesz a közös, hogy a frontemberek mögül kivesszük a zenekarukat, és mögéjük teszünk Prieger Zsolt által készített elektronikus zenei alapokat, és egy kamarazenekart Bolyki György vezetésével, akik gyakorlatilag az újrakeretezés zenei részéért felelnek. Természetesen mindezt élőben, szabadtéren.

Ha jól tudom, az ötletgazda te voltál. Mi inspirált arra, hogy egy produkcióban összehozzátok Vivaldit, a 30Y-t, az Elefántot, az Akkezdet Phiait, Baráti Kristófot, és a Kaposfest Kamarazenekart?

A zenében engem leginkább a határok felszámolásy érdekel, ez a saját zenekarunk életében is meghatározó momentum, így amikor Vedres Hajni produkciós vezető megkeresett azzal, hogy nincs-e valami ötletem arra, hogyan vigyük a klasszikus zenét közelebb a fiatalokhoz, kapásból ez a forma ugrott be. Csináljuk ezt az egészet nagyban! Nem tudunk olyan projektről itthon, ami azzal kísérletezik, hogy mondjuk alternatív rock zenét élőben elektronikus zenei közegbe helyez. Az pedig hab a tortán, és álmodni sem mertem anno, hogy mindezt az ország talán legjobb kamarazenekarával, és a világ egyik legjobb hegedűművészével kiegészülve tehetjük meg.  

A Reframe zenei producere Prieger Zsolt lesz. Miért őt választottátok?

Fontos volt egy ilyen sokszereplős, eklektikus zenei projektnél, hogy a résztvevők könnyen megértsék egymást, hogy a teljesen más múlt és háttér ellenére legyen közös pont. Mi Zsolttal az utóbbi időben szakmailag és emberileg is nagyon egy hullámhosszra kerültünk. Bekerült egy pár névből álló lista, amikor pedig beszéltem többek között neki erről a dologról, olyan lelkesedéssel fogadta az ötletet, ami minden kétséget kizáróan egyértelművé tette a számunkra, hogy ő a mi emberünk. Ráadásul fontos szempont volt, hogy a komolyzene se legyen idegen terep, hiszen Vivaldi Négy Évszakához is hozzá kell tudni nyúlni úgy, hogy az ne valami olcsó, „klasszikus zene négynegyedes alapon” hatású dolog legyen. Zsolti egy hatalmas tudással rendelkező, tapasztalt szereplője a magyar zenei életnek, akire rá mertünk bízni egy ilyen hatalmas feladatot. Hiszen gyakorlatilag rajta a világ szeme, ő a zenei vezetője a munkának, persze Bolyki Gyurival karöltve.

A zenekarod, az Elefánt részvétele magától értetődik, de mi alapján választottátok ki a további közreműködőket?

Egyáltalán nem volt magától értetődő főleg számomra, hogy az Elefánt ott legyen. Nekem ez nehéz kérdés volt, hiszen főleg az érdekel, ami ebből az egészből a végén lesz. Sokszor fel is tettem a kérdést, hogy nem furcsa-e, hogy ott vagyunk, de aztán kiderült, hogy rajtam kívül mindenkinek az lett volna a furcsa, ha nem vagyunk ott. A többi zenekar valahogy adta magát, szempont volt itt is, hogy olyan emberek legyenek a projektben, akik feltételezhetően tudnak együtt dolgozni, akik szellemiségükben is képviselnek valami közöset, legyen az például a dalszövegek milyensége. Szempont volt, hogy egy friss most induló projektben ezek a zenekarok képviseljék az érdeket, miszerint kellően nagy bázist mozgassanak meg ahhoz, hogy tényleg sok fiatalhoz eljusson a projekt, és ezen keresztül a komolyzene szeretete.

Ha jól tudom, az átiratok a zenekarok közreműködése nélkül készülnek. Te hallottad már a ti dalaitok újraértelmezéseit, vagy neked is meglepetés lesz?

Nekem is meglepetés lesz, izgulok is rendesen.

Vivaldi Négy évszaka vitán felül klasszikus, és nem túlzás, hogy mindenki által ismert darab. Miért pont ezt választottátok?

Ezt a kérdést Bolyki Györgyre bíztuk, több más opció közül esett erre a választás. Emlékszem, hogy az első nagy összeülésre elhozta a komplett partitúráját a műnek, ahová Vivaldi minden részhez odaírta, hogy ő mit lát bele, milyen térbe helyezné, a kutyaugatástól a szél hangjáig, ennek a kommentárnak valamiféle átfogalmazása lesz a feladata Zsoltinak. Biztos, hogy erős szempont volt, nem jellemző az ennyire konkrét kommentár ebben a műfajban. Plusz, bár a Négy évszakról azt gondolnánk, hogy mindenki ismeri, szerintem ez csak néhány abból származó harmóniára igaz, még én sem vagyok benne biztos, hogy ezelőtt végighallgattam az egészet csendben becsukott szemmel valaha, pedig ez egy ilyen műfaj.

Szerinted hogy reagál majd a közreműködő zenekarok, illetve a Kaposfest közönsége egy ilyen típusú klasszikus zenei újraértelmezésre?

Ez a legizgalmasabb kérdés. Mi hiszünk abban, hogy az embereket gyönyörködteti a változatosság. Ennél többet nem tehetünk. Olyan munkát végzünk épp, ami egy ismeretlen terület, egy új földrész felfedezése, de épp ettől izgalmas. Szerintem szeretni fogják.

Mennyire próbaigényes egy ilyen vállalkozás?

Sokkal több olyan munka van itt, ami egyéni, illetve amihez nem kell összpróba. A rengeteg szereplő miatt egyébként is a legnehezebb feladat a tagok egy helyre terelése, szóval élő próba túl sok nem lesz, nem lehet. Ezért is fontos a profi csapat.

Hallgatsz amúgy komolyzenét a mindennapokban?  

Volt egy időszak most az életemben, amikor gyakorlatilag csak komolyzenét hallgattam, néha egy kis punkkal megtörve a dolgot, van is egy Erik Satie tetoválás a jobb alkaromon. A komolyzene csodálatos dolog, persze azért el kell merülni benne, hogy megtaláld benne saját magad.

Miért a Kaposfestet válaszottátok a Reframe premierjének helyszínéül?

Igazából a Kaposfeszt választotta az ötletet, és ők a hátországa a projektnek. Evidens volt, hogy ott kerüljön színpadra a Reframe.

Milyen közönségre számítotok, illetve kinek ajánlanád a koncert megtekintését?

Azoknak, akik otthon úgy hallgatnak zenét, hogy simán elfér a tracklistben egy techno, egy rap, egy táncolós, egy lassú, egy szomorú és egy vidám dal egymás után úgy, hogy ezeket mind tudja szeretni.

Mi újság az Elefánttal jelenleg? Nyáron merre lehet látni titeket?

Minden már-már túl jó, remek élményeket gyűjtünk be mostanság. Túl vagyunk egy csomó fesztiválon, azt érezzük, hogy a félelmeink ellenére kezdik az emberek érteni és értékelni az új lemezt, a közönségünk megtöbbszöröződött, ami számunkra egy elég erős visszacsatolás, és mi is rettenetesen élvezzük a zenélést. Legközelebb a Campus fesztiválon játszunk, ha jól emlékszem.

A Reframe-ről további információkat a rendezvény Facebook-oldalán találtok!  

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló