Hirdetés
Hirdetés

Hiperolcsó, csodálatosan, vidám és őszinte – Itt a Tej nyári slágere klipesítve

tej2017.jpg

Ez itt a Tej első és egyben utolsó nyári slágere. A nyárról szól. Ezzel természetesen ez a zenekar is felszállt a „nyáron nyári slágert a népnek” bandwagonra.

Forgattunk egy napot Velencén, ahol meghaladtam a gördeszkázást és egyben feltaláltam a görfurikozást, meg később kimentünk az Óbudaira, ahol belebotlottunk egy komplett kutyanapköziben, és persze mindannyian benne voltak a szereplésben. Amúgy a klip tökéletes megvalósulása a hamarosan megjelenő Pénztelenség Sikertelenség Csillogás lemez ars poeticánknak, hiszen iszonyú házi, hiperolcsó, csodálatosan, vidám és őszinte az egész videó. Gondoltuk, hogy teleküldjük az idén divatos rezgő csíkanimációval, de aztán mondtuk, hogy ‘minek? kinek?’ 

– mondta Pálinkás Tamás frontember, aki még elárulta, hogy elég jól sikerült a kis tavaszi turnéjuk, egy kivételével mindenhol táncmulatsággá vált a koncert, úgyhogy ősszel majd folytatják, és persze kihozzák a lemezt is. Legközelebb pedig augusztus 2-án, az Ellátótér kertjében folytatják a táncot.

Az eredetileg tavaszra tervezett lemez csúszásáról amúgy még ezt mondja Páninkás:

Ez klasszikus nálam amúgy, de ez most tényleg megint arról szól, hogy kijött rajtunk a maximalizmus és nagyon jót akarunk kihozni. Szerintem nyár végéig leokézzuk és mivel úgy tűnik, lett egy kiadónk, ami még csak most alakult, ezért ki is hozzuk. 

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló