Hirdetés
Hirdetés

Hétvégén ismét Bakáts Feszt

babra_bakats1.jpg

A 2019-ben már negyedik születésnapját ünneplő Bakáts Feszt 2019-ben augusztus utolsó hétvégéjén pénteken délelőtt 10 órától egészen vasárnap estig ismét magas színvonalú, család- és gyermekbarát összművészeti programsorozattal várja a látogatókat, melyben egyaránt helyet kap Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Budapest Bár, vagy a Muzsikás koncertje, mint túlzás nélkül önálló intézménynek tekinthető Sándor György humoralista, és a Ferencvárosi Pinceszínház előadásai. További információk a hajtás után! 

A Bakáts Feszt mára Ferencváros egyik védjegyévé vált, hiszen évről évre egyre többen keresik fel Belső-Ferencváros utcáit, ahol három napon keresztül a kultúra a főszereplő. A rendezvény azonban mindig is többet jelentett a kerület számára, mint egy kulturális fesztivál: minden évben rendszeres találkozási pont a ferencvárosi közösségnek.

Ahogy eddig, az idei évben is filmvetítések, komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, humor, borutca, tánc, kreatív programok, helytörténeti séták és izgalmas gyereksziget várja az érdeklődőket, valamint, igazi kuriózumként Magyarország legsikeresebb futballklubja, a Ferencvárosi Torna Club is részt vesz a fesztiválon. A harmincadik bajnoki címét 2019-ben megszerző, 120 éves klub kiállítással, dedikálással és rengeteg interaktív játékkal készül a látogatók számára.

Külön öröm, hogy 2019-ben a helyszín ismét a Bakáts tér, hiszen az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom teljes rekonstrukciója befejeződött, így a Nagyszínpad újra Budapest egyik legszebb temploma előtt, a téren áll majd. A fesztiválon a környezettudatosság szintén kiemelt figyelmet kap. 

A színházi előadásokra jegyek a Ferencvárosi Pinceszínház jegypénztárában, valamint az interticket.hu országos hálózatában kaphatók. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik, kedvezményes jegyek ferencvárosi lakosoknak ferencvárosi lakcímkártyával, valamint nyugdíjasok és diákok részére csak személyesen vásárolhatók. A fesztivál időtartama alatt a többi program ingyenesen látogatható!

További információk a fesztivál honlapján, ahol lapozgatható műsorfüzetet is találnak az érdeklődők, illetve a Facebookon

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló