Hirdetés

Hét tévhit a fülhallgatókról – Az angol fogyasztóvédelem szerint

Fülhallgatót venni azért lehet nehéz dolog, mert viszonylag kevés helyen lehet kipróbálni (vagy mondhatjuk azt is, hogy gyakorlatilag tilos), így sokan márka, ár és kinézet alapján döntenek, holott alapvetően a hangzásnak kellene az elsődleges szempontnak lenni. Ráadásul kering egy csomó furcsa mítosz, ami annak ellenére befolyásolja sokak döntését, hogy nem igaz. Az angol fogyasztóvédelmi magazin összeszedte, és labormunkával cáfolt meg néhány népszerű tévhitet, ami miatt teljesen feleslegesnek tűnik aggódni. 

Be kell járatni a fülhallgatót

Terjed egy olyan vélekedés, hogy vásárlás után be kell járatni a fülhallgatót, hogy jobb legyen a hangzása. Vannak olyan cégek, amik még egy hosszú lejátszási listát is összeállítanak, milyen dalokat kell végighallgatni, hogy jobban szóljon a fülhallgató. Az extrém drága high-end fülhallgatóknál nem zárják ki, hogy valamelyest javíthat a hangzáson, de az összes többinél kizárt, hogy lehetne bármilyen különbséget tenni, viszont a közepes vagy felsőbb árkategóriájú termékeknél marketing szempontból jól hat, ha úgy állítják be, mintha az audiofil fülhallgatók lennének. 

Arany jack csatlakozó

Szintén jól hangzik marketing szempontból, de el lehet képzelni, hogy egy pár ezer vagy tízezer forintos fülhallgató csatlakozójában vajon mennyi arany lehet. Sok olyan nagyobb gyártó van, aki még a közép és felsőbb kategóriájú fejhallgatóknál sem készít arany csatlakozót, egészen egyszerűen, mert az még mindig nem az a kategória, ahol hallani lehetne a különbséget. 

Mindenképpen kell az extrém basszus

Sokan panaszkodnak azok közül, akik a telefonjukhoz kapott fülhallgatót használják, hogy gyengén szól, amiért több gyártó is a gyenge basszust tette felelőssé, és piacra dobott olyan termékeket, amik kifejezetten erős basszust ígérnek. Talán nem kell magyaráznunk, hogy a basszus nem minden, sokkal összetettebb, hogy mitől lesz jó a hangzás, és a túltolt basszus ugyanolyan zavaró tud lenni, mint a hiánya. 

Minél jobb a bluetooth, annál jobban szól

A bluetooth füleseknél szeretik feltüntetni, hogy milyen típusú bluetooth kapcsolatra képes. Azonban nem igaz, hogy a legfrissebb verziójú bluetooth az, amitől az egyik fülhallgató jobban szól, mint a másik. Fontos, de nem a hangzás szempontjából.  A laborvizsgálatok szerint elég alacsony az összefüggés a hangminőség a bluetooth verziószáma között. A Huawei Free Buds 3 például BT / BLE kettős módú Bluetooth 5.1-es lapkakészletével, és 356 MHz-es audió processzorral rendelkezik, ami biztosítja, hogy a telefon vagy a számítógép és a fülhallgató között stabil és gyors legyen a kapcsolat, és például ne késsen a hang, mikor videót néz a felhasználó vagy a telefonálást teszi sokkal élvezhetőbbé, ami azért legalább olyan fontos, mint hogy jól szóljon a fülhallgató, a legjobb pedig az, ha ezt a kettőt egyszerre tudja.  

freebuds4.jpg

Az AirPods működik Androiddal is, az Amazon Echo Buds pedig nem csak Alexa-kompatibilis

Sokan  hiszik azt, hogy az AirPods nem működik más készülékekkel, pedig de, bluetooth kapcsolaton keresztül lehet használni androidos telefonokkal is, sok esetben az irányítás is működik, de értelemszerűen Sirit nem lehet vele elérni, és a töltöttséget sem lehet úgy látni, mint egy iPhone-on.  Az Amazon Echo Buds pedig a hangszóróktól eltérően nem csak Alexa-kompatibilis, hanem virtuális asszisztensként az Apple Sirijének, és a Google asszisztensnek is lehet parancsokat osztogatni. 

A drágább fülhallgató a jobb fülhallgató

Ez egy olyan tévhit, amit a legtöbben osztanak, pedig nem igaz. Az angolok olvasói felmérése szerint nem csak hangzásban, de strapabíróságban is gyakran leszerepelnek a drágább fülhallgatók. Nem csak az lehet a probléma, hogy hamar kontakthibás lesz a vezeték, de a nehéz párosítás sem éppen a legjobb, ahogyan az sem túl meggyőző, ha nem bír sokat az akkumulátora. Hogy olcsón is lehet olyan fülhallgatót venni, amire ezek nem igazak, arra a Niceboy Hive termékcsaládja lehet a bizonyíték, ami a tesztünk alatt nagyon egyszerűen és gyorsan csatlakozott a telefonhoz, a Hive Pods 2 pedig bőven bírja az egész napos munkát. Ráaadásul IPX5 védettségű, vagyis az sem okoz gondot, ha elkap valakit az eső. A Hive Drops szintén nagyon jó áron jelent olyan funkciókat, mint az érintésvezérlés, szintén sokáig bírja, és érintéssel vezérelhető. 

A zajszűrős fülhallgatók kizárják a külvilágot

Nincs olyan zajszűrős fülhallgató, ami teljesen kizárná a külvilágot, igaz vannak erre próbálkozások. Arra viszont tökéletesek, hogy a folyamatos háttérzajt szépen kiszűrjék. Ilyen lehet például a repülőgép zúgása, vagy az irodai alapzaj, de ezek is átengedik a magasabb frekvenciájú hangokat, például azt már mindenki hallani fogja, ha a mellette ülő beszél vagy nevet a kollégáival. Kivéve persze ha bömbölteti a zenét, de akkor meg mindegy, hogy zajszűrős a fülhallgató vagy nem.

Hogy ezeken a tévhiteken túl, akkor mire kell odafigyelni a fejhallgató vásárlásakor, arra később térünk vissza. 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk