A tavalyi sikeres debütálás után immár második alkalommal lesz Macskabölcső kiállítás a Nyitott Műhelyben. A kezdeményezés, mely a VERSOPOLIS nemzetközi versfesztivál keretében jön létre, a különböző művészeti ágak közötti összefogásról szól, így ismét hét kortárs költő és képzőművész alkotott együtt – éppen úgy, ahogyan gyermekkorunkban a macskabölcső fonalaival játszottunk: egymásnak továbbadva a fonalat, amely minden kézben más formákat ölt, így formálódtak a versek képekké, a képek pedig újra verssorokká.
A Macskabölcső 2024 projektben olyan irodalmi alkotók vettek részt, mint Fatemeh Ekhtesari (Norvégia), és Claus Høxbroe (Dánia), illetve Magyarországról Erdős Virág, Pajor Tamás, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna és Tomaji Attila. Az idei évben felkért képzőművészek: Alács Anna, Fiser Alíz, Korcsog Réka, Makhult Gabriella, Szabó Imola Julianna, Szalma Edit, Szegedi Katalin.
A kiállítás ünnepélyes, zenés felolvasással egybekötött interaktív megnyitójára szeptember 25-én, este 18 órai kezdéssel kerül sor a Nyitott Műhelyben (1123, Budapest, Ráth György utca 4).
Az eseményen zenél Áron András, ’Apey’, a külföldről érkezett vendégekkel Czinki Ferenc beszélget majd.
További információk a megnyitó Facebook-eseményén, valamint a Nyitott Műhely online felületein.